Site icon Madridista.hu

Zidane legújabb találmánya

15930434350770

Négy támadót rakott a Mallorca elleni kezdőcsapatba.

Zinedine Zidane újabb formációt használt a Mallorca elleni bajnokin, amit a csapat 2-0-ra megnyert szerda este. Sokan meglepődtek azon, hogy Hazard, Vinícius és Gareth Bale is a kezdőcsapatban kapott helyet, ráadásul Benzema mellett. Jött a két középpályás Modriccsal és Valverdével, miközben Casemiro az eltiltását töltötte.

Ezen formáció lehetővé tette azt, hogy a szokásosnál több támadást vigyen véghez a csapat. A Sociedad elleni bajnokin James kezdőcsapatba való rakása volt a meglepetés, de a francia tréner ismét forgatott.

Zizou éppen ezért szokott hozzá, hogy forgassa a csapatot. Mindenki boldog, és friss így. A cél pedig mindenkinek ugyanaz. Ide vehetjük a 2016/17-es idényt, amikor szinte két csapatot alapított a francia zseni. Volt egy „B” csapat – akik kisebb csapatok ellen játszottak -, míg az „A” csapat a Bajnokok Ligájában lépett pályára.

Azon időszak alatt mindkét trófeát elhódították Zidane fiai, ahol a francia a 4-4-2-es rendszert részesítette előnyben Iscóval. Ugyanez a helyzet ebben az idényben is, tökéletes látni, hogy folyamatosan forog a csapat, és működik is. Jött az Atlético Madrid elleni 4-5-1, valamint a szokásos 4-3-3 felállás.

Zidane a Blancók élén 203 mérkőzés során 179 különböző kezdőcsapatot küldött pályára. Mindenki számára megtalálta a megfelelő szerepet, Aréolától Militaóig és Rodrygótól egészen Brahim Díazig.

Hét mérkőzés van még hátra, és kitudja milyen trükkökkel lep meg minket a mester.

Exit mobile version