Site icon Madridista.hu

Iker Casillas bejelentette visszavonulását

A Real Madrid és a spanyol válogatott egyik legsikeresebb kapusa, San Iker bejelentette visszavonulását a labdarúgástól.


Végleg szögre akasztja kesztyűjét Iker, aki már több, mint egy éve nem lépett pályára – 2019. májusi szívrohama miatt. A 39 esztendős legenda közösségi profiljain tette közzé a hivatalos bejelentést.

„A legfontosabb az út, amin haladsz és azok az emberek, akik kísérnek téged. Nem a hely, ahová eljutsz.. Gondolkodás nélkül mondhatom, ez ilyen út volt és álom célállomás.” – írta bevezetőként a legenda.

Iker 18 esztendősen mutatkozott be a Real Madrid első csapatában, majd egy évvel később már Bajnokok Ligáját ünnepelhetett. A Blancók színeiben összesen 725 mérkőzésen lépett pályára, öt bajnoki címet, három BL-t – összesen 19 trófeát gyűjtött a csapattal.

A spanyol válogatott színeiben Világbajnoki (2010), és Európa-bajnoki (2008, 2012) címet szerzett.

2015 óta állt a Porto alkalmazásában, amely csapat színeiben kétszeres portugál bajnoknak mondhatja el magát, bár az elmúlt szezonban nem lépett már pályára.

A rengeteg egyéni díjból pár darab: öt alkalommal választották a világ legjobb kapusának, a világbajnokság legjobb kapusa is volt – szintén vb-n, és Európa-bajnokságon is beválasztották a sorozat csapatába. Az UEFA-nál hat alkalommal választották be az év csapatába.

GRACIAS, IKER!


 

Exit mobile version