Site icon Madridista.hu

Guardiola Iscót szeretné

Korábban is téma volt manchesterben Isco helyzete, most azonban Pep Guardiola mindennél jobban szeretné a spanyol középpályást.


David Silva bejelentette, hogy ez lesz az utolsó szezonja a Manchester Cityben – emellett hozzátette, hogy a spanyol tréner már az utódját keresi, és ezt Iscóban látja.

A Manchester City számára Isco a tökéletes utód, valamint Eden Hazard érkezésével még tovább bonyolódott a helyzete a Real Madridnál és nem úgy tűnik, hogy Zidane számol vele – főleg nem a kezdőcsapatban.

De a Madridnak nyáron pénzre van szüksége. A kiadások már meghaladták a 300 millió eurót és ez biztosan nőni fog, a Bernabéuban pedig tudják, hogy meg kell keresniük 100 milliót.

Zidane már a játékos tudtára adta, hogy van helye a csapatban – viszont a klub meghallgat minden ajánlatot ami érte érkezik.  A PL-bajnok egyetlen érkezője Zack Steffan volt, aki 8 millió euróért érkezett viszont Pep Guardiola tovább szeretné erősíteni a csapatot, hogy a következő idényben jó eséllyel indulhassanak a Bajnokok Ligájában.

80 millió euró. A Real Madrid ennyit szeretne a spanyolért, és a Citynek megvannak ehhez az összeghez a forrásai, hisz a következő hetekben lezárják Rodri Hernandez leigazolását, ami 70 millióba fog kerülni.

Isco szerződése 2022-ig szól a Bernabéuban, viszont nagyon úgy tűnik, hogy a távozás a legjobb opció számára.

A jövő évi Európa-bajnokság előtt játékpercekre van szüksége ahhoz, hogy a keretbe kerüljön és ez kinyitja az ajtót előtte Anglia felé.


forrás: MARCA

Exit mobile version