Site icon Madridista.hu

Háború lesz Haalandért a Real Madrid és a Barcelona között?

A Barcelona és a Real Madrid, vagyis Laporta és Pérez között megindult a verseny, noha mások a stratégiák, és persze a lehetőségeik is. Miközben a két klub kölcsönösen tiszteli egymást és a Szuperliga ügyében is, a CVC média megállapodásban is közös álláspontot foglalnak el, Erling Haaland leigazolása miatt versenyre kelnek egymással.

A Dortmund azt szeretné, ha Haaland álláspontot foglalna január végéig a jövőjét illetően. Mivel a klub több játékost is figyel, akiket a helyére igazolhatnának, a dolog nekik nem ér rá a szezon végéig. Így a dolgok folyása felgyorsulhat. Miközben a Real Madridnál elsősorban Kylian Mbappe megszerzése a prioritás, most mégis elképzelhető, hogy Haaland miatt felcserélődik a sorrend.

Tegnap a Real Madrid egy 50 milliós, utolsó ajánlattal megtisztelte a PSG-t. Ez egyrészt gesztus a klub felé, ami a korábbi jó viszonyt segítene helyreállítani, másrészt viszont arra irányul, hogy Mbappe most a télen megérkezzen.

Ez két okból is nehezen elképzelhető, hogy meg tudna valósulni: egyrészt a párizsi vezetőség sokkal nagyobb, már már irreális összegért sem adta, hiszen náluk nem szempont a pénz. Másrészt a Bajnokok Ligája mérkőzések előtt nem fogják oda adni Mbappe-t, hogy a riválist erősítsék, különösen akkor nem, hogy a dolgok jelen állasa szerint Neymar nem lesz még játékra alkalmas.

Természetesen a Real Madrid ezután a gesztus után nem fog finomkodni, hanem egyenesen Mbappeval kezd tárgyalásokba. Hogy aztán az átigazolását bejelentik-e rögtön, vagy csak márciusban, a BL meccsek után, azt nem lehet tudni. Egyes értesülések azt állítják, hogy meg is született a megállapodás, csupán várnak annak a bejelentésével. (néhányan tudni vélik, hogy 50 milliós bónusz és évi 21 millió euró fizetés áll a megállapodásban-a szerk. ) Ezt nem erősítette meg senki, igaz, nem is cáfolták eddig.

Ezenközben a Barcelona elnöke, Laporta tegnap azt a kijelentést tette, hogy ő igazolja le Haalandot a nyáron. Mino Raiola, a norvég játékos ügynöke kétszer járt a katalán fővárosban, és mind a két látogatást csak utólag közölte a klub.

Nem tudni, hogy mik zajlottak a tárgyalások során, de annyi bizonyos, hogy az első alkalommal Raiola Barcelonaból Madridba utazott egyenesen, és ott is tárgyalt. Tudjuk, hogy az ő számára a döntő tényező a pénz, és egyáltalán nem szégyenlős, ha a saját zsebéről van szó.

(számára rossz hír, hogy az UEFA szabályozni kívánja a játékos ügynökök részesedését az átigazolások után, a vételárak %-os arányában meghatározva azt, viszont éppen ezért siettetni is fogja a transzfert, mielőtt ezt a szabályt bevezetnék, még egy utolsó nagyot kaszálni-a szerk. )

Senki nem tudja, hogy Laporta honnan tudná előkeríteni Haaland költségeit. Mivel a vételára, a tranzakciós költség, az ügynöki díj csak az egyik oldala mindennek, de ugye ott van a fizetése is. Ami jelenleg nem fér be a Barcelona fizetési plafonja alá. A spanyolországi szabályok sokkal szigorúbbak, mint az UEFA FFP-je, és nem egy irányelv, hanem egy a klubok számára kötelező előírás.

Mégsem hinném, hogy Laporta csak motivációnak vagy figyelem felkeltésnek szánta a kijelentését. Amennyiben talál erre szponzorokat, még sikerülhet is, de hogy a szabályokat hogyan tudja betartani, az már rejtély. Ugyanis pont a Szuperliga és pláne a CVC szerződés miatt igencsak Thebas és a spanyol futballszövetség ellen fordult, így semmilyen kedvezményről nem álmodhat.

A Real Madridnál viszont a dolgok jelen állása szerint a fizetési plafon most 300 millió euró. Ebbe bőven bele fog férni Haaland és Mbappe is, hiszen Marcelo, Isco és Bale távozásával összesen közel 60 millió szabadul fel a klub fizetési rovatában. Átigazolásokra pedig akár 900 millió euróig is elmehetnének, noha ez nem valószínű.

Florentino Pérez zseniálisan manőverezte a klubot már a COVID válság előtti időkben is. Cristiano Ronaldo távozása is ezen húzások egyike volt. A legjobb időpontban adta el a lehető legnagyobb összegért. Felszabadult egyszerre a fizetése is. Ezt az irányt követi azóta is, a játékosok fizetését csökkentette, alacsony áron vett vagy ingyenesen igazolható játékosokat hozott, akiknek vágya volt távozni, el engedte. Sergio Ramos szintén ennek a politikának lett egyik áldozata. Pérez senkitől sem tűri el a követelőzést, plusz megszabadította Ramos fizetésétől is a klubot.

A számok ezek szerint a Real Madrid előnyére mutatnak, de sose szabad azt figyelmen kívül hagyni, hogy léteznek más tényezők is. Ez pedig magának a játékosnak a véleménye.

Néhány oldal arról adott hírt, hogy Haaland nem szeretne egy csapatban játszani Mbappeval. Riválisaként tekint rá, nem is tegnap óta. Már anno, amikor mind a ketten jelöltek voltak a Golden Boy szavazáson, ott kezdődött a párharc. Ami leginkább Haaland fejében létezik, Mbappe sose mondott semmi rosszat, sose említett rivalizálást, és nem zárta ki egyetlen egy alkalommal sem annak a lehetőségét, hogy akár Haalandal együtt játszon.

Amennyiben Haaland megszerzése sikerülne a Barcelonanak, Mbappe pedig megérkezik Madridba, feltámadnának a régi szép idők. Ismét a világ két legnagyobb játékosa játszana a spanyol bajnokságban. Ismét egymással szemben állnának az El Clasicok alkalmával.

Mindenki, még azok is, akik más klubok szurkolói, kíváncsian várják, mi lesz ennek a történetnek a vége. Dortmundban arra várnak, hogy Haaland jelentse be, hogy megy vagy marad, mi a szándéka. A klub örülne, ha maradna, még fizetés emelést is ígértek neki.

Haaland kezében van a döntés, és lehet, hogy most ő is arra vár, hogy Mbappe sorsa mi lesz, amennyiben Madridba igazol, elképzelhető, hogy ő emiatt nem akar majd jönni.

A Barcelonanak nincs meg az a lehetősége, hogy ebben a pillanatban konkrét ajánlatot tegyen érte, így ők is azt lesik, mi fog történni, Mbappe leigazolása után hogyan reagál a norvég.

Madrid pedig a PSG válaszára vár, hogy eladja – e Mbappet most a legutolsó pillanatban, amikor még kapnak érte valamit, vagy leülnek tárgyalni direktben vele. Mind a két befejezés gyors lesz, mert ahogy Mbappe szerződésére aláírás kerül, egyből teljes energiával Haalandért indulnak.

Hogy a sztori még jobban bonyolult legyen, a PSG pedig amennyiben Mbappe Madridba igazol, szintén harcba szeretne indulni Haalandért, hogy Mbappet pótolják egy sztárral. Így még az is elképzelhető, hogy Haaland egyszerre tárgyal majd Párizzsal, miközben Madrid Mbappeval, vagy Madrid és Párizs tárgyal majd versenyben Haalandal, de az is elképzelhető, hogy a nevető harmadik a Barcelona lesz.

Nos, Párizs, rajtad a világ szeme!

A Marca cikkét is felhasználva, kiemelt kép szintén Marca.

Exit mobile version