Site icon Madridista.hu

Figo is lezárta a témát

A tegnap esti Real Madrid Legends – Barcelona Legends mérkőzésen a riporternő megkérdezte Luis Figot, mi a véleménye Florentino Pérez hangfelvételéről, melyben finoman szólva se hízelgő dolgokat mondott róla.

Figo válaszul elmondta, hogy mivel korábban már az elnök felhívta és elnézést kért, az ügyet lezártnak tekinti.

Ahogyan Figo, úgy a többiek se reagálták le a felvételeken elhangzottakat. Pérez is, a klub is évek óta tudták, hogy vannak ilyen felvételek, így valószínűleg erről már sokkal korábban tájékoztatták az érintetteket. Ezért a nyilvánosságra hozott hanganyagok sokkal kisebb botrányt okoztak, mint amekkora bajba kerülhet az azokat készítő Abellan.

Ugyanis minden valószínűség szerint a klub feljelentést tesz (vagy tett már) azért, mert a hanganyaggal Abellan zsarolni próbálta a klub vezetőségét egykoron, amiről viszont a Real Madridnak lehetnek bizonyítékai. Így csúnya öngólt lőtt, ráadásul hiába próbálta éveken át 6 millió euróért eladni a felvételeket, állítólag egy fillért sem kapott végül értük.

Forrás és kép Facebook

Exit mobile version