Site icon Madridista.hu

Bólints, Benzema!

Cristiano Ronaldo 2018-as távozása után a BBC feloszlott. Ezt utólag jól látjuk, hiszen Gareth Bale teljesen elvesztette motivációját, majd a közönség szimpátiáját, aztán az edzők bizalmát is.

A klub vezetés előzetes számításai ellenére így nem a walesi, hanem Karim Benzema lett a fehérek ügyeletes gólszerzője. A francia jelenleg 529 mérkőzést játszott Real Madrid mezében, ezeken 259 találatot jegyez, és ezekből 44 gólt szerzett fejjel.

Az elmúlt 3 évben Benzema mentette meg többször is a mundér becsületét, mégis a drukkerek között vannak, akik gyakran őt kritizálják. Kilencesünk ezzel mit sem törődve teszi ami tőle telik, immár 12 éve.

Na de nézzük a statisztikákat. Benzema és Sergio Ramos fejeli a legtöbb gólt a jelenlegi keretben. Ennek két oka van: az egyik, hogy mindketten elég magasak, így rögzített helyzetből jobb, ha az ellenfelek fokozottan figyelnek, mert ha a beadás jól van helyezve – és Kroos általában jól tudja helyezni- akkor bólintanak.

Ramos védőként 100 találatnál jár, ebből 55 (!) fejesgól. Persze, mióta Ronaldo távozott, a kapitányunk lövi a büntetőket is javarészt. De ez nem sokat vesz el az érdemeiből, hiszen a találatoknak több, mint a fele fejes, ami jól mutatja, mennyire jól használja ő is a fejét.

A számok tükrében jól látható, hogy Ramos arányaiban és abszolút is többet fejelt eddig, de ne felejtsük el, hogy Benzema a Ronaldo – érában elsősorban kiszolgálta a portugált. Számai az elmúlt 3 évben természetesen emelkedtek, és remélhetőleg még sokat is fognak.

Egyes és kettes számú kapitányaink tehát fejben is erősek. Folytassák, kérem!

Kiemelt kép: The Sun

Exit mobile version