Site icon Madridista.hu

Carvajalnak majdnem fiatalon kellett visszavonulnia

daniel-carvajal-interju
Daniel Carvajalnál, a Real Madrid hátvédjénél, októberben szívburokgyulladást állapítottak meg. A játékos egész eddigi életét annak szentelte, hogy labdarúgóvá váljon, így amikor 25 évesen azt hallotta, hogy talán nem léphet pályára többé, érthető módon eléggé megrémült. A focista a Diario Madridista nevű szurkolói oldalnak adott egy interjút, ahol részletesen beszámolt a történtekről, és arról is, hogy mit érzett akkor:
 
„Október elsején az Espanyollal játszottunk, majd pár nappal a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája találkozót követően már úgy éreztem, mintha megfáztam volna. Péntek estére a mellkasom is fájni kezdett, egész éjszaka szenvedtem. Másnap jelentkeztem az orvosoknál a panaszaimmal, gondoltam kicsit beteg lehetek, de ugyanúgy edzettem aznap is. Nem gondoltam a problémámra, egészen addig, amíg az orvosi tesztek ki nem mutatták, hogy szívburokgyulladásról van szó. Megérkezett a kardiológus is, aki azonnal mondta, hogy nem játszhatok, és alaposan tájékoztatott a betegségről. Elsőre mintha fel sem akartam volna fogni, hogy miről is van szó, csak futballozni akartam! Aztán végül megértettem hogy pontosan miről is van szó! Ijesztő volt amikor a lehetséges szövődményekről beszéltek, hiszen ennél a résznél mi más ugorhatott volna be elsőre, mint az, hogy lehet abba kell hagynom a futballt. Nem titok, attól féltem, vissza kell vonulnom! Az orvosok azonban megnyugtattak, hogy ez a fertőzés nem is olyan ritka, viszont ha beveszem a gyógyszereket és úgymond kipihenem, akkor minden jobb lesz…”
 
A beszélgetés után kiderült, hogy a játékos már sokkal jobban van. Csak azon múlik a visszatérése, hogy mennyi idő alatt építi föl magát újra.
 
 
Exit mobile version