Site icon Madridista.hu

Komoly kockázat Casemiróval

A klubban és a válogatottban is nélkülözhetetlen a brazil középpályás, ez pedig tény.


A 2019/20-as idényt szinte át lehetne nevezni Casemiróra, ha a játékos játszott perceit nézzük. Sem Zidane, sem Tite nem engedi pihenni. Casemiro a szezon kezdete óta 1114 percet játszott a lehetséges 1170-ből (13 mérkőzésen), ez pedig 95.4%-os mutatót jelent.

Csütörtökön Casemiro újabb 90 percet töltött a pályán a Szenegál elleni 1-1-s mérkőzésen, és valószínűleg hétfőn is kezdőként fog pályára lépni Nigéria ellen – amely mérkőzésnek tétje sincs.

Ugyanakkkor nem csak Tite számára fontos a brazil, hanem Zidane is így van vele. Casemiro a legtöbbet játszó játékos a Real Madridban, még az Osasuna elleni bajnokin sem kapott pihenőt, ahol hét kezdőjátékos is a padon ült. Minden mérkőzésen pályára lépett, csak a Levante ellen hagyott ki 30 percet, ahol Sergio Ramosszal karöltve cserélték le, és az eredmény majdnem meg is változott: a csapat 3-0-s előnyről 3-2-es végeredményt állított be.

Zidane dilemmája, hogy adjon-e pihenőt a 27 esztendős játékosnak a Mallorca elleni bajnokin, hisz ezután a Camp Nouba utaznak az El Clásicóra.

Mindenképpen pihentetni kell a brazilt, hisz ha sárga lapot gyűjt be a Mallorca ellen: eltiltás következik. Azonban továbbra sem állunk jól, ami a középpályát illeti. Toni Kroos sérült, Fede Valverde pedig péntekig nem tér vissza Spanyolországba, és valószínűleg Modric is két teljes mérkőzést játszik a horvát válogatottban.


forrás: MARCA

Exit mobile version