Site icon Madridista.hu

Luka Modric 2022!

A hír hivatalos, Modric a Real Madrid játékosa lesz továbbra is!

Sokan vártuk már, hogy a horvát hősünk szerződése meg legyen hosszabbítva. Tegnap este végre megérkezett a hír, miszerint a klub és a csapat Aranylabdás középpályása aláírták a szerződést.

2022 június 30.-áig szól az új megállapodás, ami biztosítja, hogy Modric a tizedik szezont is Madridban tölti. A keret legidősebb játékosa korábban többször is elmondta, hogy maradni szeretne. Amennyiben majd vissza vonul, azt a királyi gárdából szeretné megtenni, és ezt a Marca olvasóinak 96%-a is így szeretné, az oldalon indított szavazás jelenlegi állása alapján.

363 mérkőzést játszott eddig a klub „legrosszabb igazolása”, aki 2009-ben érkezett. A jelenlegi keret alapembere, korát meghazudtoló formában. Ő az, aki Ronaldo és Messi hegemóniáját megtörte, és 2016-ban elnyerte az Aranylabdát.

A csapat drukkerei minden bizonnyal nagyon boldogok a hír hallatán. Hiszen a középpályán jelenleg Kroos, Casemiro és Modric közé az utóbbi években csak Fede Valverde tudott stabilan helyet biztosítani magának, így a lassan kiöregedő játékosok pótlása még várat magára.

Modric alap, Modric a játékszervező, a karmester. Így most már csak két játékos szerződésének a meghosszabbításása várunk: Sergio Ramos és Lucas Vazquez azok, akikkel szintén időszerű lenne egy új megállapodást kötnie a klub vezetésének.

Kiemelt kép :Marca

Exit mobile version