Site icon Madridista.hu

Zidane: „Domináltunk, de nem voltak gólhelyzeteink..”

A Real Madrid tegnap 1-0-s vereséget szenvedett a Mallorcától, a mérkőzést követően pedig Zinedine Zidane röviden nyilatkozott a találkozóról.


„Rosszul kezdtünk, hamar bekaptunk egy gólt. Erre csak később reagáltunk az első félidőben. A második félidőben nem voltak igazi gólhelyzeteink, és ha így játszol, az megnehezíti a dolgodat. Ma nagyon sok minden hiányzott a csapatból. Nem szeretem az aggódás szót, viszont voltak már ilyen meccseink, ahol nehézségekbe ütköztünk.”

„Tudtuk, hogy egy olyan csapattal játszunk akik jól játszanak otthon, illetve magasabb helyezést is érdemelnének a tabellán. Nehéz volt bármit is tenni. Egy kicsit domináltunk, de igazi gólhelyzeteket nem sikerült kialakítani. Ez nem a hozzáállásunkon, vagy a játékosokon múlt: az én döntéseim miatt veszítettünk. Nem vagyunk elégedettek a mai mérkőzéssel, jól ki kell elemeznünk ezt a meccset.”

A csapat

„Jelenleg három naponta van meccsünk, és szükségünk van is erre a folytonosságra. A mai nem történhet meg többször. Ha fontos dolgokat akarunk elérni, akkor folytonosságra és jó játékra van szükségünk. A sérült játékosokat nem lehet ürügyként használni, ezen nem tudunk változtatni. Vannak más játékosaink, akiknek meg kell mutatniuk: megérdemlik, hogy ebben a klubban játszhatnak.”


forrás: realmadrid.com

Exit mobile version