Site icon Madridista.hu

Benzema: Jó csapatunk van, harcolni fogunk a Bajnokok Ligája megnyeréséért

„Minden szezonban erősebbnek érzem magam, vigyázok magamra erőnlétem és mentális állapotom szempontjából” – mondta a csatár.


Karim Benzema az első BL mérkőzés előtt a sajtónak a következőket mondta: „Számomra a Bajnokok Ligája a legnagyobb verseny és ezzel együtt nagy nyomás is. Minden csapat nagyon erős, nem vagyunk gyengébbek mint a többiek. Itt vagyunk, jó csapatunk van és harcolni fogunk a BL megnyeréséért. Ez a verseny nagyon fontos számunkra.”

„A Bajnokok Ligája nagyon különleges verseny, minden csapat megakarja nyerni, de 11 a 11 ellen játszik, nincsenek esélyesek.”

Jelenlegi forma

„Ez nem titok. Minden a kemény munkáról szól, nap mint nap. Erősebbnek érzem magam, mert vigyázok magamra. A kondíció és a mentális állapotom is rendben van. Nagyon jól érzem magam a pályán és ez meglátszik a meccseken. Egy igazán erős csapat vagyunk, nekem pedig az a dolgom, hogy segítsek a csapatnak gólpasszokban és gólokban. Érmet kell nyernünk a szezon végén, ez csapat munka.”

Aranylabda

„Minden játékos erről álmodik, de a legfontosabb az, hogy a csapattal mit érek el. Ha tudok segíteni a csapatnak trófeákat nyerni az örömet okoz nekem.”

Vinícius Jr. lenyűgöző formája

„Fiatal játékos aki már rendelkezik tapasztalattal. Sokat segített nekünk a góljaival a bajnokság elején. Tényleg segít nekünk a gyorsaságával és ez egész szezonban így lesz. Sokat beszélek vele, hiszek benne, ha tudok segítek neki mert ő egy kiváló játékos.”

„Azok a dolgok amiket Cristiano Ronaldóval és Baleel elértem már a múlt, de ezek olyan évek voltak amikor sok gólt szereztünk. Egy olyan hármas voltunk amely örökre bekerül a történelem könyvekbe. Vinícius és Hazard két nagyszerű játékos, megpróbálunk gólt lőni, és gólpasszokkal segíteni a csapatot a győzelemhez.”

Megoldás a kevesebb kapott gólra

„Ez egy olyan probléma amellyel az egész csapatnak meg kell küzdenie. Nyerni szeretünk kapott gólok nélkül. Ezt a problémát minden nap megakarjuk oldani az edzéseken, ez mindannyiunkat érint, nem csak a védőket vagy a támadókat.”

Ujjsérülés

Műtéten estem volna át, de két hónapig nem játszhattam volna, segíteni akartam a csapattársaim. Megbántam, de nincs időm megállni és elmenni műtétre. Ezért játszok kötéssel.”

Mbappé

„Sokat beszéltem vele, tudjuk milyen jó játékos. A holnapi mérkőzésre összpontosított.”


Forrás: realmadrid.com

Exit mobile version