Site icon Madridista.hu

Ancelotti: Ez a párharc a Bernabéuban fog eldőlni

A Real Madrid kedden a Manchester City otthonába látogat a Bajnokok Ligája elődöntő első fordulóján, a mérkőzés előtt pedig Carlo Ancelotti így vélekedett a találkozóról.


MÉRKŐZÉS ADATLAP:

BAJNOKOK LIGÁJA 2021/22

(Elődőntő)
Manchester City
Real Madrid
4 - 3
VÉGEREDMÉNY

„A Real Madrid történelme ebben a sorozatban nagyon sokat jelent számunkra, többet mint ellenfelünk. Ez a történelem – amely éveken át épült – segít a játékosoknak abban, hogy érezzék ennek a meznek a súlyát. Ez pozitív súlyt jelent. Ennek a meznek a viselése pozitív felelősséggel jár.”

„Két csapat van, akikről senki nem gondolta, hogy bejut az elődöntőbe. Ez a Villarreal és a Real Madrid. Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk és versenyezhetünk. A Real Madrid mindig 100%-osan fog játszani és harcolni.”

„A párharc nem holnap dől el. A Bernabéuban fog eldőlni. Nem tudom, hogy két vagy három csatárral játsszak. Rodrygo is jól van, akárcsak Camavinga. Rengeteg energiát adnak a csapatnak, és gondolkodást is nekem. Ami a nyomást illeti, mindkét csapat számára hatalmas. Számunkra az elődöntőbe való jutás nem jelent sikert. Arra törekszünk, hogy a döntőbe jussunk. Célunk a döntőbe jutás, mert amikor a Real Madrid bejut egy döntőbe, azt jó eséllyel meg is nyeri.”

Elődöntő

„Megfelelően kell irányítani a játékot. A gólokra vonatkozó új szabályok azt jelentik, hogy minden nyitottabb és az ilyen típusú mérkőzéseken a boldogság és az aggodalom társul: közel vagyunk ahhoz, hogy bejussunk a legrangosabb sorozat döntőjébe – miközben aggodalomra is ad okot a helyzet, mert egy erős ellenféllel állunk szemben. Megszoktuk már ezt, volt néhány nehéz mérkőzésünk a Bajnokok Ligájában. Küzdöttünk és jól alakultak a dolgok. Nem kérdés, hogy holnap is küzdeni fogunk.”

Sérültek

„Mendy jól van. Van egy kérdőjel Alabával kapcsolatban, és egy még nagyobb kérdőjel Casemirót illetően. Meg kell látnunk, hogy hogyan zajlik a ma esti edzés. Casemiro kérdésesebb, mint Alaba. Keményen dolgozik, azonban ha nem tud játszani holnap, majd játszik a visszavágón.”

Nyomás, amiért már szombaton bajnok lehet a csapat?

„Nem gondolunk arra, hogy mi fog történni szombaton. Most sokkal közelebb vagyunk a bajnokság megnyeréséhez, és az, hogy mindezt a stadionunkban.. Meg fogjuk próálni. Nagyon boldogok vagyunk, hogy egy hónappal a zárás előttegy ilyen fontos sorozatot nyerhetünk meg.”

„Mindeközben itt van a holnapi találkozó, ami izgalommal tölt el bennünket. Nagyon jó a hangulat, ez egy olyan mérkőzés amelyre minden játékos készül a saját tapasztalataival és persze játszani is akarnak. Nem kell sok mindent mondanom nekik, hogy felkészüljenek. Dolgozunk a taktikán, de ez a mérkőzés nagyon könnyű egy edző számára motiváció szempontjából. Nem most van itt az ideje a szezonunk értékeléséhez, de az igazat megvallva: könnyű dolgom volt ezzel a csapattal.”

Védekezés a Manchester City ellen

„Jól kell védekeznünk, egységet kell alkotnunk. Közös elhivatottságra van szükség, ez a legfontosabb. Lesznek olyan periódusok amikor a M. Citynél lesz a labda, és amikor ez így van, akkor jól kell védekeznünk és vissza kell szereznünk a labdát. Ezt megpróbálhatod magas nyomásgyakorlással, alacsony vagy magas presszinggel. Amikor megszerezzük a labdát, a lehet legjobb és legtöbb minőségre van szükségünk. Ezt megteheted direkt focit játszva, akár egy az egy elleni párharcokban. Nincs titok abban sem, hogy hogyan fogunk felállni.”

Miért tért vissza a Real Madridhoz?

„Mert a Real Madridnak szüksége volt egy edzőre. Izgatott voltam a visszatérésem miatt, de ez nem csak az én döntésem volt. A Real Madrid bízott bennem, én pedig élvezem a munkámat.”

„A játékosok már hozzászoktak ahhoz, hogy minden nap játszanak, ezzel nem lesz probléma. A sérülések már más kérdés, de nem hiszem, hogy ebben bármilyen előnyünk lenne.”



forrás: realmadrid.com

Exit mobile version