Varázslat, váratlan cselek, művészet és minőség. Biciklicselek, gólok, gólpasszok. Ő Robson da Souza. Hazájában Peléhez hasonlítják (különbség, hogy ezúttal a már klisévé vált hasonlatot éppen a „Fekete Gyöngyszem” adta), hogy ez túl nagy merészség vagy valóság, majd az idő eldönti.
Ifjúsági játékosként
Parque Bitaruban született, (amely egy szegények lakta környék Sao Vicentében) afrikai származású családba. Elég hamar igazolt játékos lett. Hat éves korában már a Beira-Mar nevű helyi „escolinha” növendéke. Már első évében bajnoknak mondhatta magát ezzel a csapattal.
1993-ban, kilenc évesen 73 szerzett góljával keltette fel a figyelmet, ekkor már a Portuários futsal csapatában. Később be is került a Santos utánpótlásneveldéjébe, amely ekkor a legendás brazil játékos, Pelé felügyelete alatt állt. Ő vitte Robinhot a Santos FC ifjúsági kollégiumába, akinek szegényes körülményeire jellemző, hogy csak itt vált számára rendszeressé a napi háromszori étkezés. Ez a klub ugyan nem tartozik a trófeahalmozók közé, de a hatvanas években számos világklasszis játékost vonultatott föl, mint Pelé, Pepe, Dorsal, Mengalvio és Coutinho.
Klubjai
2000-ben bemutatkozik a Santos FC U16-os csapatában, amellyel az ősi rivalis Corinthians ellen győznek 3-1-re. Utánpótlás szinten Sao Paulo állal bajnoka az U17-es korosztályban, 2002-ben pedig felkerül a Santos felnőtt csapatába. Oroszlánrészt vállalt a 2002-es (a Corinthians elleni párharc során büntetőt is
Számos klub érdeklődött iránta, de állítása szerint amiatt döntött végül a távozás mellett, hogy 2004 novemberben elrabolták édesanyját, aki ugyanazon év decemberében szabadult az emberrablók fogságából. 2005. július 31-én egy kisebbfajta átigazolási szappanopera után írt alá a Real Madridhoz öt évre. 30 millió dollárt kapott érte a Santos, de csak augusztus végén csatlakozott a Ronaldo, Roberto Carlos és Julio Baptista személyében brazil válogatottbeli társakat felvonultató csapathoz. Tízezer néző figyelte a hivatalos bemutatását, majd augusztus 28-án debütált a spanyol élvonalban. Csereként állt be a Cádiz ellen Thomas Gravesen helyére és jó benyomást keltett, a mérkőzést pedig a Real Madrid nyerte 2-1 arányban. Első évében nyolc gólig jutott, de José Antonio Reyes érkeztével riválist kapott, felmerült a távozás gondolata is, mivel nem érezte jól magát és a játék sem ment neki igazán. Egy augusztusi edzésen összeverekedett Thomas Gravesennel is. Az átigazolási időszak lejárta előtt tett érte egy 25 millió eurós ajánlatot az AC Milan, de ezt a Real Madrid visszautasította. A Barcelona elleni hazai El Clásico-n azonban ismét jól teljesített, a meccs emberévé választották, ez pedig Capellót is meggyőzte.
Közben Robinho kijelentette: szeretne trófeákat nyerni a Real Madriddal és amennyire lehetséges, kitölteni szerződését. A 2007-es év elején megint kiszorult a kezdőből, áprilisban azonban gólokkal hálálta meg a bizalmat és nyugodtan mondhatjuk:
A válogatottban
2003-ban hívták be először a felnőtt válogatottba. Első mérkőzése a CONCACAF Gold Cup döntője, ahol bár kikapott a brazil csapat Mexikótól 1-0-ra, Robinho megmutatta tehetségét válogatott szinten is. A 2005-ös németországi konföderációs kupán Görögország ellen gólt szerzett, majd a meccs emberének választották, a döntőben pedig Argentínát verték 4-1-re.
Mindegyik csoportmérkőzésen játszott a 2006-os VB-n, de csak Japán ellen volt kezdő. Számos drukker a kezdőcsapatba követelte volna, de apró termete miatt nem kerülhetett oda a termetes védők ellen. Pedig nem egyszer bizonyította ennek ellenkezőjét világklasszis hátvédekkel szemben is.
Médiavisszhang
Mint általában a tehetséges brazil játékosokat, Robinhot is a brazil válogatott régi nagy játékosaihoz hasonlítgatták mind a szurkolók körében, mind a sportsajtóban. Robinho cselezőkészsége, fürgesége láttán sokan biztosak benne, hogy majd felér Pelé, Garrincha és Romário mellé.
Később szurkolói körökben egy újabb párhuzam kezdett terjedni, mégpedig a rivális argentin csodagyerek, Lionel Messi és Robinho közötti hasonlóság. A két játékos helyzete tökéletesen reprezentálja a latin-amerikai futballellentéteket (brazilok és argentinok).
Érdekességek
– Egy ízben Robinho amiatt kapott sárgalapot, mert túl sokáig bohóckodott az ellenfelével szemben. Jobbra tolta a labdát, majd „elkezdett játszadozni” ilyen-olyan cseleket bemutatva. Mivel ellenfele nem tudott mást tenni, odarúgott, amiért sárgalapot kapott, ám Robinho sem úszta meg büntetlenül. Nem sokan kapnak lapot cselezés miatt (ez esetben valószínűleg a komolytalan játék fogalmát merítette ki a kis brazil)
– Robinho az egykori portugál futballsztár Eusébioval egy napon ünnepli születésnapját
– Nincs EU-s útlevele
– Pelé 1999-ben már kijelentette róla: „Ez a fiú pályafutásom elejét juttatja eszembe.”
Robinho számokban
Teljes név: Robson de Souza
Születési idő/hely: 1984. január 25./Sao Vicente (Brazília)
Magasság: 172 cm
Becenév: Robinho (kis Robson), Menino Robinho (Robinho fiú), O Príncipe (Herceg)
Posztja: balszélső, hátravont csatár
Mezszám: 10
Klubjai:
– Santos FC (korosztályos csapatok) (1996-2002)
– Santos FC (2002–2005)
– Real Madrid (2005- )
Első mérkőzése a válogatottban: 2003. július 13., Mexikó ellen
Első mérkőzése a Real Madridban: 2005. augusztus 28., a Cádiz ellen
Eredményei
– Copa América győztese (2007)
– Copa América gólkirálya (2007)
– Copa América MVP (2007)
– Spanyol bajnok (2007, 2008)
– U17-es Paulista bajnok (2001)
– FIFA Konföderációs Kupa győztese (2005)
– Brazil Série A bajnoka (2002, 2004)
– Brazil Série A Év Játékosa (2004)
– Az Év Legnagyobb Fiatal Ígérete a World Soccer szerint (2005)
– Világbajnoki negyeddöntős (2006)
Utolsó módosítás: 2008. május 21.