Site icon Madridista.hu

Raúl újabb európai döntője, 18 évvel később..

A spanyol legenda csapata az UEFA Ifjúsági Liga döntőjében lép pályára.


Raúl González újabb döntőt játszik, azonban ezúttal már edzőként. A Real Madrid utánpótlás csapata ma este, 18:00 órakor a Benfica U19-es csapatával néz szembe a sorozatban. 18 esztendővel azután, hogy a Real-legenda részt vett a kontinentális döntőben, és magasba emelhette a Blancók 9. BL-trófeáját.

Raúl három európai címet nyert: 1998-ban, 2000-ben és 2002-ben – ahol gólt is lőtt a Bayer Leverkusen ellen.

Most azonban nem játékosként, hanem a kispad mellől.

„Nyugodtnak kell maradnunk, tudjuk, hogy mit kell tennünk a győzelem érdekében. Ugyanúgy kell dolgoznunk, ahogy eddig, hogy a szurkolók egy olyan csapatot lássanak, amely tudja hogyan kell támadni, védekezni és hűnek maradni az identitásunk iránt.” – mondta Raúl a mérkőzés előtt.

Érdekesség, hogy a Real Madrid soha nem nyerte meg a 2013-ban alapított sorozatot. Az eddigi győztesek listája így áll jelenleg, sorrendben: Barcelona, Chelsea, Chelsea, Red Bull Salzburg, Barcelona és Porto.


forrás: MARCA

Exit mobile version