A klub kölcsönadná Brahimot, de ő hallani sem akar róla

Már az érkezésekor is ez volt a téma, de ő, és édesapja is elhatárolódik ettől az opciótól.


Brahim Díaz még nem lépett pályára ebben az idényben, sőt még keretbe sem nevezte őt Zidane. Eleinte a sérülések hátráltatták, majd később számára is világos lett, hogy többen is vannak előtte azon a bizonyos listán.

A fiatal játékost nem érte meglepetés, hogy a klub egy kölcsönszerződést szeretne számára. Még mindig nagyon fiatal, illetve a sorban előtte áll Eden Hazard, Gareth Bale, Vinícius Júnior és Lucas Vázquez is. Pont ez miatt ajánlott fel számára egy 1-2 szezonos kölcsönt a vezetőség. Madridban hisznek Brahimban, azonban a folyamatos játéklehetőség illetve fejlődés érdekében ez elengedhetetlen.

De Brahimnak mások az elképzelései. Ő hallani sem akar kölcsönről, hisz ugyanezt tette a Manchester Cityben is. Ezt a döntést édesapja, és ügynöke (Pere Guardiola) is támogatta. Pere ellenzi a kölcsönszerződéseket, egyenesen azt mondta a vezetőségnek, hogy nem hajlandóak meghallgatni semmiféle érkező ajánlatot. Biztosak abban, hogy Brahim ideje egyszer eljön, a szezon hosszú.


forrás: AS

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply