zinedine

„Győzni akarunk minden mérkőzésen.”

Zinedine Zidane Rayo Vallecano mérkőzés előtti sajtótájékoztatója.

Zinedine Zidane Rayo Vallecano mérkőzés előtti sajtótájékoztatója.

Cristiano állapota:

„Nem fog pályára lépni. A vizsgálat kimutatta, hogy nincs komolyabb probléma, de mindenképpen pihentetem ezen a mérkőzésen. Minden mérkőzésen szeretne pályára lépni, de most bele kell törődnie, hogy ez nem lehetséges. Hamarosan kiderül, hogy megfelelő lesz ezen az állapota a Manchester City ellen.”

Mindenképp pályára szeretett volna lépni:

„Igen, de belátta, hogy ez most nem megoldható. Fájdalmat érzett az előző mérkőzésen és kivizsgáltattuk, most pedig csak arra koncentrálunk, hogy keddre megfelelő állapotba kerüljön. Kockázatos lenne pályára küldeni, ha ez egy döntő lenne, akkor sem nevezném.”

Sikerül megbeszélni vele, hogy pihennie is kell:

„Nagyszerű érzés, amikor tudod, hogy olyan játékosaid vannak, akik minden mérkőzésen pályára szeretnének lépni és maximumot nyújtani.”

Sergio Ramos mindenképp téged szeretne edzőnek a jövőben:

„Köszönettel tartozom neki, nagyon jó kapcsolatot ápolunk, már az óta mióta együtt játszottunk. Ő a csapat vezére. A feladatom az, hogy motiváljam a csapatot és győzelemhez segítsem őket.”

Az ellenfélről:

„Nem lesz egyszerű mérkőzés. Hazai pályán lesz, ismernek minden részletet. Mindenkinek nehéz dolga van, aki oda utazik. Koncentrálnunk kell, és tovább folytatnunk a remek formánkat. A három pont megszerzése a legfontosabb nem szabad most hibáznunk.”

Az utolsó mérkőzések:

„Egész jó időszakot élünk át. A következő fordulókban háromszor utazunk vendégek otthonába, míg egyszer fogadjuk hazai pályán a Valencia csapatát. Négy mérkőzés maradt, a cél az, hogy mindet megnyerjük.”

Bale formája:

„Folyamatosan fejlődik és javul a teljesítménye, remek hír hogy már egészséges is. Már bevethető lesz a mérkőzésen.”

Varane:

„Remekül játszik. Minden mérkőzés fontos, és remekül helyt áll, amikor szükség van rá, mint a csapatban, mint a válogatottban. A sérülése miatt nagyon csalódott volt, de már előre tekint. Még nagyon fiatal és folyamatosan fejlődik, nagyon örülök, hogy számíthatok rá a csapatban.”

James:

„Fontos játékos számunkra, és egyáltalán nem érzem, hogy rossz formába lenne. Rengeteg játékos áll a rendelkezésemre, és csak tizenegy ember kezdhet és három csere lehetőségem van, sajnálom, hogy nem tudok mindenkinek megfelelő játéklehetőséget nyújtani. De hangsúlyozom James nagyon fontos eleme a csapatnak. Természetes, hogy minél többet szeretne a pályára lépni, ahogy a többiek is. Számomra a legnehezebb feladat eldönteni, hogy ki lépjen minden egyes mérkőzésen pályára.”

Cristiano pótlása:

„Számíthatok jelenleg mindenkire a csapatból és majd eldöntöm ki játszik Ronaldo helyén. Hasonló stílusú játékos fog a helyén szerepelni.”

 

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
rayo-vallecano-vs-real-madrid-liga-bbva
Vallecano elleni statisztika
ÁLTALÁNOS
rayo

Leave a Reply