esp-rma

Előzetes: Espanol – Real Madrid

A spanyol pontvadászat harmadik fordulójában a Real Madrid csapata ezúttal Barcelonába utazik, ám nem az ősi rivális ellen, hanem az Espanolhoz.

A hazaiak a bajnokságot egy 1-0-s győzelemmel indították a Getafe ellen hazai pályán. A három egységet érő találatot Salva Sevilla szerezte rögtön a harmadik percben. A csapat így joggal reménykedhetett a jó szezonkezdésben, ám rögtön a következő mérkőzésen a Villareal 3-1 arányban múlta felül a katalán csapatot. Igaz, hogy a vezetést Caicedo-nak köszönhetően az Espanol szerezte meg, ám Soldado valamint Bakambu góljai megfordították a találkozó állását, így végül a Villareal sikerrel tarthatta otthon a három pontot.

A Real Madrid az új idény első fordulójában mindössze egy 0-0-át ért el a Sporting otthonában, így rögtön a kezdésnél pontot veszített a Benítez-féle csapat. Ezen a találkozón még nagyon meglátszott, hogy a játékosok nincsenek tökéletes formájukban. Egy héttel később aztán hazai pályán játszhattak a Betis ellen, ahol mindössze másfél percet kellett várni az első Királyi találatra, ami Gareth Bale nevéhez köthető. Úgy tűnt beindul a szekér, de a második találatra a 39. percig kellett várni, amikor a tizenhatos jobb oldaláról, egy igencsak éles szögből jöhetett a fővárosi csapat. James állt oda, majd zseniálisan bombázta át a labdát a hosszú kapufára a labdát, ami ezután a kapuban kötött ki. A félidő után a sérülésből visszatérő Benzema is betalált Adán kapujába, majd három perccel később James ollózását nem sikerült védenie a volt madridi hálóőrnek. A mérkőzés 89, percben Bale ismét találatot jegyzett, így a Blancók 5-0-val mehettek be az öltőzőbe ünnepelni a három pontot.

A vendégek kapujában szinte biztosra vehető módon Keylor Navas fog kezdeni. A z előtte álló négyes két szélén Carvajal és Marcelo, míg a közepén a Varane-Ramos duó a legvalószínűbb. A védekező középpályás szerepkörre is megvan a két megfelelő embere Beníteznek: Kroos valamint Luka Modric. A támadó hármas a következő képen alakulhat: Bale indul a jobb szélről, Isco középről az irányító szerepében, míg a bal oldalán Cristiano Ronaldo lehet a megfelelő ember. A befejező posztra pedig ott lehet Benzema, aki az előző fordulóban visszatérését egy góllal ünnepelhette meg.
A madridiaknak kötelező a győzelem, hiszen egy pontvesztés nagyban nehezíteni a kitűzött cél elérését, ennek ellenére nem szabad „fejjel a falnak” rontani, hiszen egy nagyszerű csapat vendégei leszünk, akik nem egyszer bizonyították már, hogy velük bizony meggyűlhet akármelyik csapat gondja. Szurkoljunk együtt kedvenceinknek, hogy elkápráztassanak minket, valamint hogy három ponttal mehessünk haza Barcelonából. Hala Madrid!

Várható kezdőcsapat:
Real Madrid: Keylor Navas- Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo – Kroos, Modric – Bale, Isco, Cristiano Ronaldo – Karim Benzema

Espanol – Real Madrid, La Liga 3. forduló
2015.09.12 16:00
Helyszín: Barcelona, Estadi Cornellà-El Prat
Tv: Sport2

Talán ezek is érdekelhetnek:

Leave a Reply