atl-rma

Városi derbi. Előzetes: Atlético Madrid – Real Madrid

A spanyol bajnokság 7. fordulójának vasárnapi játéknapján a Real Madrid a városi rivális Atlético csapatához látogat.

Az Atlético Madrid a bajnokság előző fordulójában a Villareal csapatánál vendégeskedett, ahol a hazaiak bizonyultak jobbnak. A találkozó végeredménye már a mérkőzés 14. percében eldőlt, amikor Baptistao kapott nagyszerű labdát, majd szépen tolta egyel tovább. Soldado zseniálisan hozta helyzetbe Leo-t, aki a kijövő Oblak mellett parádésan gurított a bal alsóba, így 1-0-s vereséggel küldték haza Simeonét és tanítványait.

A Real szempontjából sem alakult jól az előző bajnoki forduló, igaz nem szenvedtek vereséget, de csak egy pontot sikerült megszerezni hazai pályán a Málaga csapata ellen. A Blancók nagyszerűen jutottak el nem is egyszer a kapu közelébe, ahol vagy túlcifrázták, vagy Kameni zseniális megmozdulásainak köszönhetően nem sikerült a kapuba juttatni a labdát, így egy 0-0-s döntetlennel várhatták a soron következő összecsapást.

A Matracosok és a Blancók is pályára léptek a hét folyamán a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben. Míg Simeone csapata hazai pályán fogadta a Benficát, addig Benítezék Svédországba utaztak, hogy a Malmö csapatával mérkőzzenek meg. A spanyol tréner csapata jobb hangulatban várhatja a holnapi találkozót, hiszen Cristiano Ronaldo duplájának köszönhetően sikerült mind a három pontot hazahozni, ellentétben az Atlético csapatával. A Matracosok ugyan Ángel Correa révén megszerezték a vezetést, de Gaitán és Guedes találatával a portugálok megfordították a találkozót, így a városi rivális két vereséggel készülhet a holnap esti találkozóra.

A két gárda az elmúlt szezonban nem egyszer csapott össze. A bajnokság keretein belül előbb a Bernabéuban 2-1, majd a Vicente Calderonban 4-0 arányban maradt alul, az akkor még Carlo Ancelotti vezette csapat. A kupában az előbb idegenben elért vereségnek köszönhetően az olasz tréner csapata idő előtt távozott a sorozattól. A legrangosabb európai kupaversengésben sikerült visszavágnia Ancelottinak: az első mérkőzésen elért 0-0 után mindenki nagy mérkőzést várt a Bernabéuban. Ez meg is lett. A Blancóknál kölcsönben szereplő Javier „Chicharito” Hernández hajrában szerzett találatának köszönhetően Ancelotti csapata léphetett a legjobb négy közé.

A Real kapujában biztosan Keylor Navas fog védeni, aki zseniális teljesítményével elnyerte a szurkolók és az edzői stáb bizalmát, hiszen a bajnokság folyamán még csak egyszer sikerült bevenni a Costa Rica-i kapuját. A védelmi négyes jobb illetve bal szélén Carvajal és Marcelo kaphatja meg a lehetőséget, hiszen Danilo sérülésével Carvajal lett az elsőszámú jobb bekk, míg Marcelot pihentette Benítez a Malmö elleni összecsapáson. A védelem tengelyében újra összeállhat a Ramos-Varane duó, ugyanis a spanyol védőt már játékra alkalmasnak találta az orvosi stáb. A középső hármasból két ember játéka lehet biztos: Kroos és Modric. A német és a horvát mellett Kovacic kaphatja meg a lehetőséget, aki már egyre bátrabban megy bele a nehezebb feladatok elvégzésébe is egy-egy szituáció alkalmával. Habár az orvosi jelentés szerint Bale és James is játékra jelentkezhetnek, nagy valószínűséggel mind a ketten a kispadon fogják kezdeni a találkozót. A jobb szélen így Isco, a balon Cristiano Ronaldo, míg a támadó hármas utolsó tagjaként, a nagyszerű formában lévő Benzema léphet pályára a holnapi városi derbin.

Holnap egy nagyszerű csapat ellen kell bizonyítania a srácoknak, de hinnünk kell a sikerben. A tavalyi szezonban nem egyszer sikerült felülkerekedniük, de ennek a holnapi találkozón nem szabad megismétlődnie. Mutassuk meg mindenkinek, aki megnézi ezt a találkozót, hogy Madridban igenis mi vagyunk az elsőszámú és a legjobb csapat. Szurkoljunk együtt, biztassuk a srácokat! Hala Madrid!

Real Madrid várható kezdőcsapata:
Keylor Navas – Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo – Kovacic, Kroos, Modric – Isco, Benzema és Cristiano Ronaldo

Atlético Madrid – Real Madrid, La Liga 7. forduló
2015.10.04. 20:30
Helyszín:
 Madrid, Vicente Calderón
Tv: Sport1

Talán ezek is érdekelhetnek:

Leave a Reply