2

Zidane első mérkőzése… Előzetes: Real Madrid – Deportivo la Coruna

A spanyol labdarúgó bajnokság 19. fordulójában a Real Madrid hazai pályán fogadja a Deportivo la Coruna csapatát.

 

A Real Madrid a hét folyamán egy edzőváltáson ment keresztül, ugyanis a múlt vasárnapi 2-2-es döntetlen a Mestallában megpecsételte Rafa Benítez sorsát. Florentino Pérez és a Real Madrid vezetősége a hétfői napon jelentette be a spanyol mester menesztését. Rafa Benítez korábbi pozícióját a Királyi Gárda egykori klasszisa, a francia Zinedine Zidane vette át, akit a szurkolók hatalmas elégedettséggel vártak.

A Deportivo la Coruna jelenleg a tabella 7. pozícióját foglalja el 17 megszerzett ponttal. Victor Sanchez csapatának a legutóbbi öt találkozójából mindössze egyet sikerült megnyernie, ám az még december 19-én, egy hazai pályán lejátszott találkozón jött össze az Eibar ellen. Azon a mérkőzésen a már 13 találatnál járó Pérez szerezte meg a vezetést büntetőből, a 2-0-s végeredményt azonban Arribas állította be a találkozó 73. percében. A Deportivo azóta 3 mérkőzést játszott le, azonban a legutolsót a kupában, ahol egy vérszegény 1-1-es döntetlenre futotta csak Sanchez csapatának.

A Real Madrid a legutóbbi bajnokiján 2-2-es döntetlent ért el a Valencia otthonában ami, – mint később kiderült – Rafa Benítez állásába került. Az első találatot Karim Benzema jegyezte egy igencsak tetszetős akció után. A valenciaiak válaszára egészen a 45+1-ik percig kellett várni, amikor Pepe szabálytalankodott a büntetőterületen belül, a játékvezető büntetőt ítélt, és Parejo kihasználta az előtte adódó alkalmat. A 68. percben 10 főre fogyatkoztak a vendégek, amikor Kovacicot küldte idő előtt zuhanyozni José Sanchez. A 82. percben úgy tűnt, hogy a madridiak nem törtek meg a kiállítást követően, ugyanis Gareth Bale újra előnyhöz juttatta a Real Madridot. Mindössze egy perccel később Paco Alcacer egyenlíteni tudott, ezzel beállítva a 2-2-es végeredményt.

A hazaiak kapujában nagy valószínűséggel Keylor Navas kaphat szerepet. A Costa Rica-i kapus előtti védelem két szélén Marcelo illetve Danilo, míg a közepén Sergio Ramos és Raphael Varane léphet pályára a ma esti találkozón. A középpálya hármasának két tagja szinte biztosan Kroos és Modric lesz. A harmadik játékos lehet Casemiro, Isco, de akár James is. A spanyol és a kolumbiai nem egyszer bizonyították már, hogy hasznos tagjai lehetnek a csapatnak, ám Benítez nem bízott bennük annyira, mint elődje, vagy akár az új vezetőedző. Zidane kinevezésével mind a ketten megmutathatják, hogy mire is képesek. A támadó hármas biztosan a BBC lesz, ezt maga Zidane is elmondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.

Nagy nap lesz a holnapi mind a Real Madridnak, mind Zidane-nak, ugyanis a francia a holnapi napon mutatkozik be a fővárosiak edzőjeként Deportivo la Coruna ellen hazai pályán. Reméljük, hogy holnaptól a kispadon is olyan páratlan pályafutást fog véghezvinni, mint amikor még a Királyi Gárda csapatát erősítette játékosként. Sok sikert Zizou! Hala Madrid!

Várható kezdőcsapat:
Real Madrid:
 Keylor Navas – Danilo, Varane, Ramos, Marcelo – Kroos, Modric, Isco – Bale, Benzema, Cristiano Ronaldo

Real Madrid – Deportivo la Coruna, La Liga 19. forduló
2016.01.09. 20:30
Helyszín:
 Madrid, Santiago Bernabéu
Tv: Sport1

Talán ezek is érdekelhetnek:

Leave a Reply