marcelo_1200x460_acf_cropped

„Nagyon boldogok vagyunk Zidane irányítása alatt.”

Marcelo a Bwin-nek nyilatkozott a Deportivo elleni mérkőzés előtt.

Marcelo a Bwin-nek nyilatkozott a Deportivo elleni mérkőzés előtt.

A mérkőzésről:

„A saját játékunkat kell játszanunk, ahogy eddig és türelmesnek kell lennünk nem szabad lenéznünk az ellenfelet egy pillanatra sem. Nem hinném, hogy feltartott kézzel jönnének ki. Minden csapat győzni szeretne a Real Madrid ellen, azonban mi is nyerni szeretnénk. Úgy gondolom, jó mérkőzés elé nézünk.”

„Az első mérkőzésnek ehhez semmi köze úgy vélem, hisz azért ez csak az utolsó forduló. Magabiztosnak és határozottnak kell lennünk, nem szabad nekik esélyt adnunk egyszer sem, hisz rengeteg kiváló játékosuk van, akik kihasználhatják.”

Zidane fontossága:

„A góré nagyon sokat segített, új erőt adott nekünk. Beszéltünk egymással és szükségszerűnek éreztünk pár változást, amit végre is hajtottunk és úgy tűnik hasznos. Hiába nézzük a statisztikákat nem szeretek ezekkel foglalkozni, annyit viszont nyugodtan elmondhatok, hogy nagyon boldogok vagyok Zidane irányítása alatt. Nagyszerűen végzi a munkáját és fejlődtünk sokat az elmúlt időszakban.”

„Mindig köszönettel tartozom a szurkolóknak, hisz ők rengetegszer kimutatják a szeretetüket felém. Igyekszem a játékommal a mérkőzéseken és az edzéseken is valamennyit visszaadni a szurkolóknak.”

Cristiano dicsérete:

„Cristiano egy rendkívüli játékos. Minden edzésen oda teszi magát úgy mintha egy döntő mérkőzés következne, zseniális játékos. A pályán kívül is rengeteg dolgozik, egy nagyon komplex játékos.”

Az elmúlt 10 esztendő a klubnál:

„Úgy érzem jó volt. Ez alatt hatszor jutottunk el a Bajnokok Ligája elődöntőjébe és kétszer a döntőbe is sikerült. Persze mindig többet szeretnénk elérni, azonban összességében egy remek időszaknak mondhatom.”

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
14632420523768
Cristiano Ronaldo már pihen

Leave a Reply