alaves-real

Lehet fokozni az előnyt!

A mostani, 10. fordulóban tovább növelhetjük előnyünket a tabellán. A közvetlenül mögöttünk elhelyezkedő Sevilla pontokat vesztett a Sporting Gijon ellen, így a Realnak nincs más dolga, mint legyőzni az Alaves-t. Reméljük, sikerülni fog.

Bár az Alaves jelenleg csak a 13. helyen áll a bajnokságban, mégsem árt az óvatosság: Pellegrino mester tanítványai még veretlenek hazai pályán, így a Realnak egy szívósan küzdő ellenfélre kell felkészülnie. A csapat dolgát az is nehezíti, hogy sok a sérült: Casemirot, Modricot és Ramost még nélkülözni kell, és Carvajal sem léphet pályára eltiltás miatt.

A korábbi évek eredményei ugyanakkor egyértelműen a madridiak felé billentik a mérleget: a legutóbbi öt egymás elleni összecsapást a Real fölényesen nyerte, úgy, hogy mindig lőtt legalább három gólt.

Hogy ma mennyi sikerül, még nem tudhatjuk, de azt igen, kik közül kerül ki a kezdő tizenegy. Íme, a mai mérkőzésre jelölt keret:

Kapusok: Keylor Navas, Casilla,  Rubén Yáñez.
Védők: Danilo, Pepe, Varane, Nacho, Marcelo és Coentrão.
Középpályások: Kroos, James, Kovacic, Asensio és Isco.
Csatárok: Cristiano Ronaldo, Benzema, Bale, Lucas Vázquez és Morata.

A találkozó 16.15-kor kezdődik, és a Sport2 közvetíti.

 

 

 

 

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
ÁLTALÁNOS
gareth-bale-real-madrid-legia-warsaw-champions-league_1lg4vqo6k7h7izdi8fevmhzi8

Leave a Reply