marco-asensio-nagy-jovo-elott-all
Marco Asensionak nagy jövője van a csapatnál

A Real Madridban több fiatal játékos is megmutatta tehetségét ebben a szezonban. Egyikük a 21 éves Marco Asensio, akiben hatalmas potenciál van. Korábban nem volt jellemző, hogy túl sok fiatal tehetség kapna szerepet a Real Madridban, viszont ebben a szezonban ez megváltozott. Zidane Marco Asensio-t rögtön kezdőként szerepeltette az UEFA-szuperkupa döntőn, amelyen gólt is szerzett. Utána az összes egyéb sorozatban is sikerült gólt szereznie. A BL-ben a Legia, a bajnokságban a Real Sociedad, míg a kupában a Leonesa ellen játszotta az első meccsét. Mindhárom csapattal szemben eredményes volt, ahogy a Bajnokok Ligája fináléjában is gólt szerzett. A szezon során tehát bizonyította, milyen nagyszerűen lát a pályán, nagyszerűen passzol, és meg tud birkózni az elvárásokkal is.

Ha továbbra is így fejlődik, pár év múlva a spanyol liga legjobbjai között lesz.

Share on facebook
Share on twitter

TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:

Hivatalos a Getafe elleni keret

Zinédine Zidane 19 játékost nevezett a soron lévő bajnokira, ezúttal 5 Castilla-játékos kapott helyet. ADATLAP: A REAL MADRID HIVATALOS KERETE: KAPUSOK: Courtois, Lunin és Altube. VÉDŐK: R. Varane, Nacho, Marcelo, F. Mendy, Chust és Miguel. KÖZÉPPÁLYÁSOK: Modrić, Casemiro, Isco,

TOVÁBB »