c0

Cristiano Ronaldo: „Van még bennem néhány jó év”

A Real Madrid portugál klasszisa február ötödikén töltötte be 33. életévét, most az olasz GQ magazinnak adott őszinte interjúban beszél az álmairól, családjáról és jelenlegi formájáról is

„A mai napig motivált vagyok, nagy ambíciókkal lépek pályára. Úgy gondolom mindenkinek követnie kell az álmait. Én követtem a sajátomat, meg is éltem őket. Továbbra is ezt fogom tenni. Fejlődni akarok, és még többet szeretnék elérni. Azt hiszem, voltak kiemelkedő pillanataim karrierem során, sikerült letennem valamit az asztalra. De egyet sem tudok kiemelni ezek közül.”

„A magánéletem egyszerűen fantasztikus. A családom folyamatosan növekszik, nagyon boldog vagyok.”

„Két kiváló éven vagyok túl. Nyertünk a Real Madriddal, és a válogatottal is sikerült felérni a csúcsra. Szinte mindent megnyertünk, amit csak lehetett. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy van még bennem néhány igazán jó év. Készen állok a további kihívásokra.”

A portugál szupersztár elismerte, hogy teste figyelmeztető jeleket adott neki, most már tudja hogyan kell kezelni önmagát, és örömmel kötelezi el magát, ha ez szükséges ahhoz, hogy továbbra is a legmagasabb szinten tudjon teljesíteni.

„Az élet minden területe folyamatos kihívás és küzdelem. Különösen az élsportolók számára. Próbálom továbbra is a legmagasabb fizikai szinten tartani magam, mert nagyon fontos nekem a munkám. Száz százalékosnak kell lennem és ezt nagyon komolyan veszem.”

„Most nem tudom megtenni ugyanazokat a dolgokat, mint tíz évvel ezelőtt. Húsz évesen persze minden teljesen más volt. Ahhoz, hogy továbbra is ezen a szinten legyek, meg kell hozni bizonyos áldozatokat. Ez csak így működhet.”

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
lewa01
ÁLTALÁNOS
cr-uj-hotel

Leave a Reply