bale

Meg meri e Zidane kockáztatni Bale padoztatását a szerdai meccsen?

Szerintetek hogyan dönt majd a francia mester?

A Real Madrid számára Bale visszatérése jelentette az egyik pozitívumot az elmúlt időszakban. Újra összeállt a nagy BBC, de a walesi sárkány hétvégi padon hagyása felvet néhány kérdést: vajon a PSG elleni BL-összecsapást is csak a padról nézi majd?

A Real Sociedad elleni három gólos győzelem után Zidane elmondta, hogy már tudja, kik lesznek a PSG elleni kezdőcsapatban. Arról viszont csak találgatni lehet, hogy milyen formációban küldi pályára a srácokat.

A Real Sociedad ellen 4-4-2-ben játszott a Real Madrid. Ronaldo és Benzema voltak a csatárok, Bale kispados, míg Asensio és Lucas megkapták a lehetőséget, hogy a középpályás alakzat szélein bizonyítsanak. A józan ész azt sugallja, hogy Bale sérülésektől tarkított múltja után csupán arról van szó, hogy kapott egy kis pihenőt a hétközi megmérettetés előtt.

De minden csak azon múlik, hogy Zizou hogyan áll hozzá a meccshez. Ha kezdeményezni szeretne, akkor jöhet a Bale kiegészülésével létrejövő 4-3-3. Ez remek választásnak tűnhet, hiszen nagyon veszélyes lenne egy ilyen szintű ellenféllel szemben visszaállni, ráadásul a gyengén teljesítő védőink szempontjából talán az a szerencsés, ha minél kevesebbszer találkoznak Cavanival, Neymarral vagy Mbappéval. A védelmi hibákat az is jól mutatja, hogy még a Real Sociedad is képes volt két gólt szerezni a fővárosiak ellen.

Carvajal távolléte még inkább aggasztó, hiszen így egy jobbhátvédként tapasztalatlanabb játékosnak, Nachónak (vagy a fiatal Achrafnak) jut majd a feladat, hogy hatástalanítsa a világ legdrágább játékosát.

Összességében elmondhatjuk, hogy Bale kihagyása egy ilyen mérkőzésen hatalmas kockázat lenne.

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
k01
ÁLTALÁNOS
k0

Leave a Reply