rma-psg0

Csúcsrangadó, első felvonás… Előzetes: Real Madrid – PSG

A Bajnokok Ligája címvédő Real Madrid, ma este 20.45-től hazai pályán fogadja a Paris Saint-German csapatát

Eljött a nagy nap. Itt az idő. A decemberi sorsolás óta várták ezt az összecsapást emberek milliói. Ma este minden futballt szerető ember szeme a Santiago Bernabéura szegeződik, hogy lássák az előző két kiírás győztesét elbukni, saját közönségük előtt. Minden antimadridista látni akarja, hogy a PSG kétvállra fekteti a címvédőt. Na ez az, ami nem történhet meg! Lesz még egy visszavágó, ezt nem szabad elfelejteni, és ha van csapat, amelyik képes a lehetetlenből visszajönni, az a MI Madridunk.

Mindkét gárda nagyszerűen teljesítette a főpróbán, vette az elé háruló akadályt, de először talán kezdjük a franciákkal. A francia bajnokság listavezetője a 15. pozíciót elfoglaló Toulouse vendégeként lépett pályára a pontvadászat 25. játéknapján. Neymarék rendesen megszenvedtek a kőkeményen védekező hazaiak ellen, azonban a brazil tett róla, hogy jól hangoljanak a ma esti rangadóra. A 68. percben Di Maria passzát értékesítette, megszerezve csapatának a három pontot, valamint önmaga 19. találatát a bajnokságban. Kiszenvedték, de végül sikerült a főpróba.

Nézzük Madridot. A Királyiak hazai pályán fogadták a szebb napokat is megélő Real Sociedadot. Ronaldoék tettek róla, hogy a szurkolók ne unatkozzanak egy percet sem, hiszen 47 másodperc elteltével Lucas fejjel vette be Rulli portáját. Az első játékrész végül egy kisebb gálává vált. Ronaldo duplázott, sőt Kroos is megeresztette egy halálpontos tekerést. A 4-0-s forduló után visszavettek Zidane fiai, a mérkőzés képén ez látszott is, több területe maradt a baszkoknak, így gólokból itt sem volt hiány: CR harmadszor is beköszönt, míg a vendégeknél Bautista és Illaramendi iratkoztak fel a gólszerzők közé. A PSG bajnokijával ellentétben a madridiak nagyon simán, már az első játékrészben lerendezték a három pont sorsát, pihenve a rangadóra.

Két gigászi csapat, telis-tele klasszisokkal. Nem véletlen, hogy csupán 37 perc kellett ahhoz, hogy mind a 81 ezer jegy vevőre találjon. Már a sorsolás után tisztában volt vele mindenki, hogy mekkora érdeklődés övezi majd ezt a rangadót. Na de miért is? A PSG nevét hallva elsőre mindenkinek a bombaerős támadósor jut eszébe. Csodájára járnak a Neymar-Cavani-Mbappé hármasnak. Mondhatjuk, hogy gyenge a francia a bajnokság, közel sem olyan erős, mint a spanyol. Ez kétségtelen. Azonban az, amit ők hárman, Di Mariával kiegészülve művelnek, az azért nem gyenge, mindenképp elismerésre méltó. És hogy mi a helyzet Madriddal? Első olyan csapat, amelyik két egymást követő évben is megnyerte Európa legrangosabb kupasorozatát. Kell ennél több? Mindenki Zidane csapatát szeretné kiejteni, és erre vár ország-világ.

Zinedine Zidane a komplett csapatot nevezte a mai mérkőzésre. Jön a kérdés, kik lesznek a kezdőben? A legvalószínűbb az, hogy Keylor Navas előtt Nacho, Varane, Ramos és Marcelo szerepel majd. Carvajal eltiltása miatt Nachoé a feladat, hogy felvegye a kesztyűt Neymarral. Hogy álljon össze a középpálya és a támadósor? Ez attól függ, hogy 4-3-3-ban, esetleg 4-4-2-ben küldi pályára a srácokat. Előbbi esetben a középpályán nincs változás, a megszokott hármas, tehát Casemiro, Kroos és Modric muzsikálhat, elől pedig a BBC felel a támadásokért. A 4-4-2 esetében a már felvázolt középpályás trióhoz Isco csatlakozhatna. Ebben az esetben a BBC-ből valaki kiesne, és ez alighanem az a Benzema lenne, akit a hétvégi bajnokin füttykoncerttel „ünnepelt” a Bernabéu közönsége.

Itt az idő megmutatni, hogy nem szabad leírni ezt a csapatot. Gyenge bajnoki szereplés ide vagy oda, pestiesen szólva, ez más kávéház. Ez Európa legrangosabb kupasorozata. A Blancóknál a BEK/BL mindig is prioritás volt. A csapat idei teljesítményén észre is vettük, hiszen míg a bajnokságban gyengén szerepeltünk, a BL-ben többnyire meggyőző teljesítményt mutatott a csapat. Bizonyítsunk, menyjünk oda, és verjük meg őket. Mutassuk meg a világnak, hogy mi vagyunk a Real Madrid, nem véletlen, hogy rommá vertük tavaly egész Európát. Rettegjenek csak ők tőlünk. Mi vagyunk Európa Királyai.

Hastá el Finál, Vamos Real! Hala Madrid

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
Real Madrid – Paris Saint-German
Helyszín:
Madrid, Estadio Santiago Bernabéu
Játékvezető: Gianluca Rocchi (olasz)
Tv: M4 Sport

Várható kezdőcsapat:
Real Madrid: Keylor Navas – Nacho, Varane, Ramos, Marcelo – Modric, Kroos, Casemiro, Isco – Bale és Cristiano Ronaldo

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
ÁLTALÁNOS
real-madrid-vs-paris-saint-germain

Leave a Reply