raul_kovetkezo_szezonban_is_marad

Lehet, hogy Raúl idővel a Real Madrid vezetőedzője lesz

A Marca hírei szerint a következő szezonban is Raúl González Blanco irányítja majd a Real Madrid második csapatát, a Castillát. A legendás csatár 2015-ben, a New York Cosmos együtteséből vonult vissza. 2018 óta dolgozik a Real Madrid utánpótlásában. Először az U16-os, majd az U18-as együttesnél dolgozott, 2019 nyarán pedig átvette a Castilla irányítását. A Marca cikke szerint a Real Madrid vezetősége szerdán egy videohíváson keresztül biztosította teljes bizalmáról Raúlt és felkérték a munka folytatására. Florentino Pérezt állítólag teljesen meggyőzte Raúl munkája. Így az elnök mindenképp a klubnál akarja őt tartani, hogy idővel majd átvegye az első csapat irányítását. Annak idején Zinedine Zidane is ugyanígy, a Castillából fellépve vette át az első keretet.

 

Talán ezek is érdekelhetnek:

EGYÉB
ÁTIGAZOLÁSOK
james_rodriguez_atigazolas_everton

Leave a Reply