Mariano már Jovic előtt van, és még több lehetőségre vágyik

Hamarabb lépett pályára a Valencia ellen, mint szerb csapattársa.


Zinédine Zidane mondhatni mindenkinek meglepetést okozott a Valencia elleni mérkőzésen történt dolgokkal, ideértve a kezdőcsapatot és a cseréket is. Mariano Díaz például hamarabb lépett pályára, mint a csapat második számú támadója, Luka Jovic.

Meglepetés a javából, hisz a dominikai csatár teljesen eltűnt Zidane terveiből. A tavalyi szezonban El Clásicón szerzett gólja után mindenki azt hitte, hogy több lehetőséget fog kapni, de még távolabbra került a csapattól. A szezon végén lehetősége lett volna a távozásra, de ő inkább maradt. Meg volt győzödve arról, hogy segítséget tud nyújtani a csapatnak, és küzdeni fog a lehetőségekért – annak ellenére -, hogy tisztában volt a helyzetével.

Vasárnap Mariano első perceit játszotta ebben az idényben. 14 percet töltött a pályán, de ez idő alatt már többet mutatott, mint Jovic. Sokkal fittebbnek is tűnt. Három kapura lövése volt, háromszor szerzett labdát és az összes párharcát megnyerte.

Bár érkezése nem volt elegendő ahhoz, hogy megfordítsa a mérkőzést, de Zizou nem hagyta figyelmen kívül a teljesítményét. A francia tréner tudja, hogy Mariano mindig segítség tud lenni, amikor lehetőséget kap.

Számos akadályt küzdött már le amióta visszatért a klubhoz, köztük a szezon elején való mandulagyulladását, amely során le is fogyott. Felépülése után azonban még éhesebb és erősebb lett, és 100%-os állapotban van.

Mariano mostani helyzete megváltoztatja Jovic helyzetét, hisz ebből csak arra lehet következtetni, hogy szerb kollégája elé került azon a bizonyos listán. Csak rajta múlik, hogy kiharcolja az edző bizalmát a válogatott szünet után. Benzema ugyan megkérdőjelezhetetlen Zizou számára, de Mariano képes harcolni a lehetőségekért.


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

Leave a Reply