Vádat emeltek a Barcelona ellen, ki is zárhatják őket a bajnokságból

A vád üzleti korrupció, összesen 1,4 millió eurót fizettek a spanyol szövetség játékvezetői bizottságának alelnöke, José Maria Enriquez Negreira számára. Összefoglaló.


A napokban bombaként robbant a hír, hogy a spanyol ügyészség vádat emelt a Barcelona ellen, amiért a játékvezetői bizottság alelnökének fizetett. A Barcelona 2016 és 2018 között 1,4 millió eurót fizetett José Maria Enriquez Negreira egyik cégének, aki a spanyol szövetség játékvezetői bizottságának alelnöke. A felek ezt nem is tagadják, elmondásuk szerint ez a Barca által lejátszott mérkőzéseket ez nem befolyásolta – csupán tanácsadásért fizettek.

A spanyol ügyészség ennek ellenére vádat emelt a katalán klub korábbi emberei ellen, Josep Maria Bartomeu és Sandro Rosell ellen.

Bartomeu 2014 és 2020 között volt a klub élén, míg Sandro Rosell 2010 és 2014 között. Amennyiben bebizonyosodik az a tény, hogy a mérkőzések befolyásolása volt a cél: komoly pénzbüntetés és kizárások hada vár a Barcelonára.

Az érintettek nem tagadják, hogy az átutalások megtörténtek, de állításuk szerint nem azért fizetett a katalán klub, hogy mérkőzéseket befolyásoljon, hanem azért, hogy a játékosokat felkészítsék játékvezetésből, illetve a játékvezetőkre. Ennek ellenére a vád arról szól, hogy a katalánok pénzért cserébe a klub által játszott mérkőzéseken tendenciózusan a Barcelona javára intézkedjen és bírói döntéseket szorgalmazzon. Az ügyészek emellett kereskedelmi dokumentum meghamisításával is megvádolták az ügyben érintett feleket.

Az ügyészek szerint a Negreira tulajdonában lévő cégeknek történt kifizetések összértéke több mint 7,5 millió euró – a Barcelonát „folytatólagosan elkövetett üzletszerű korrupcióval” vádolják.

A The Athletic beszámolója figyelmeztet arra, hogy az erre a bűncselekményre szóló törvényt 2010-ben alkották meg Spanyolországban, 2015 óta pedig tartalmaz egy külön szakaszt, amely a sportban elkövetett korrupciót veszi célba és ha felmerül a gyanú, hogy egy mérkőzés vagy verseny eredményének szándékos és tisztességtelen módon történő előre meghatározására vagy megváltoztatására tettek kísérletet.

Amennyiben a vád beigazolódik, személyek esetén akár négyéves börtönbüntetés is kiszabható, a klubot pedig kizárhatják a bajnokságból és komoly pénzbüntetéssel sújthatják. A LaLiga már reagált az esetre. Közölték, hogy nem vizsgálódhatnak az ügyben, mivel az események több, mint három évvel ezelőtt történtek. „Az ilyen jellegű szabálysértések a mi szabálykönyvünkben három évvel a történtek után elévülnek.” – mondta februárban a LaLiga elnöke, Javier Tebas.

A Real Madrid is reagált az ügyre: Florentino Pérez ma, 12:00 órára összehívta az igazgatósági tanácsot, hogy a klub az ügy szempontjából szükséges és indokolt döntéseket meghozza.


forrás: MARCA, Athletic, M4 Sport, realmadrid.com

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKSÁGÖSSZEFOGLALÓK
BAJNOKOK LIGÁJAÖSSZEFOGLALÓK

Leave a Reply