Vallejo a Granadához kerül

A spanyol védő a Premier League-ben sem találta meg számításait, sem a megfelelő játékperceket.


Ennek értelmében a Real Madridnak cselekednie kellett, és azt a klub meg is tette. Jesús Vallejo az idény felét a Wolverhampton Wonderersnél töltötte, de sok játéklehetőséget itt sem kapott Nuno Espírito vezetőedzőtől.

A megfelelő játéklehetőség miatt most visszatér Spanyolországba, azon belül a Granadát fogja erősíteni a szezon végéig.

Vallejo mindössze hét mérkőzést játszott a PL-ben, nyár óta összesen 612 percet töltött a pályán. Utoljára október 30-án lépett pályára az Angol-ligakupában amikor csapata 2-1-s vereséget szenvedett az Aston Villától.

„Tisztáznunk kell. Jesus valószínűleg azért távozik, mert játszani szeretne. Ez a valóság. Voltak olyan pillanatok amikor jól játszott, és olyanok is amikor rosszul teljesített. Vallejo esetében ez a helyzet. Nyilvánvaló, hogy ez így nem működött.” – mondta a Farkasok vezetőedzője.

A spanyol védő júniusig tehát a Granadát erősíti, aztán a Real Madrid dönt a sorsáról, hogy befér-e Zidane csapatába, avagy újra kölcsönbe kerül.


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
unionistas-de-salamanca-vs-real-madrid
ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply