Zidane keresi Makélélé utódját

A középpályát akarja erősíteni egy olyan játékossal, mint Claude Makélélé, akivel korábban együtt játszott.


A Real Madrid és Zidane legfőbb terve az, hogy nyáron megtalálják Casemiro helyettesét a középpályára. Eduardo Camavinga továbbra is első helyet foglal el a klub kívánságlistáján, de a Rennes BL-be való jutása mindent megváltoztat. Legalábbis eddig ez a helyzet.

Nyilvánvaló, hogy Zidane a saját Makéléléjét keresi, akivel korábban együtt játszott mind a Real Madridban, mind Franciaországban.

Négy név van Zizou kívánságlistáján, akik hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, illetve már játszottak/játszanak a francia bajnokságban: Camavinga (Rennes), N’Golo Kanté (Chelsea), Aurélien Tchouaméni (Bordeaux) és Boubakary Soumaré (Lille).


Camavinga

Zidane úgy látja, hogy a 17 esztendős játékos méltó utódja lenne Casemirónak. A helyzet egyébként az, hogy Juni Calafat már régóta követi a fiatal játékost, azonban amikor Camavinga bemutatkozott a felnőttek között, ez az érdeklődés egy másik szintre lépett.

A Blancók eltökélt szándéka a fiatal játékos szerződtetése, de ez legalább 60 millió euróba kerülne. Ezen kívül a Rennes vezetőedzője, Julien Stephan nemrég arról nyilatkozott, hogy Camavinga marad, különösen most, amikor a Rennes sikeresen kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába.

A klub már lépéseket is tett a játékos irányába, hisz tudják, hogy Camavinga álma a Real Madridba való igazolás, és a Zidane kezei alatt való játék.


Kanté

Zidane mindig is nagy rajongója volt Kanténak, és a Real Madrid is követi őt már 2016 óta, amikor kulcsszerepet játszott a Leicester City meglepő bajnoki címében. Ezek a teljesítmények voltak azok, amikre a Chelsea is felfigyelt, és végül leigazolták a francia játékost 2016 nyarán. Egy évvel később újra felemelhette a PL-trófeát, később pedig a világbajnoki cím is a vitrinjébe került.

Kantét senkinek sem kell bemutatnunk, a világ egyik legjobb középpályásaként tartják számon, értékét 80 millió euróra becslik. A 29 esztendős játékost mindig is szóba hozták a Blancókkal.


Soumaré

A Lillében játszó középpályás ebben az idényben robbant be a köztudatba, és a 21 esztendős játékos jobban teljesített, mint Camavinga.

Soumaré azonban nem olcsó mulatság – főleg úgy -, hogy a Liverpool és a Manchester United is szívesen alkalmazná. A Wolves egy 40 millió eurós ajánlatot tett érte, azonban a Lille elutasította ezt. Francia lapok szerint 60 millió euró a játékos ára.


Tchouameni

Tchouameni értékét 15 millióra becsli a Transfermarkt, Miután csatlakozott a Monacóba, kulcsfontosságú játékos lett Robert Moreno irányítása alatt.

Akárcsak Soumaré esetében: ő is játszott már a francia utánpótlás válogatottakban, de a felnőtt csapatba még nem kapott meghívót.


forrás: marca.com

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOKNYILATKOZATOK
marcelo_nem_gondolja_hogy_eladnak
SÉRÜLÉSEK
Orvosi jelentés: Jović

Leave a Reply