15931588193460

Ceballos: „A Betis egy lehetőség”

Dani Ceballos nem zárkózik el attól, hogy nevelőegyütteséhez igazoljon vissza.


A spanyol középpályás 2017-ben csatlakozott a Real Madridhoz, de a jövője még mindig bizonytalan Zidane irányítása alatt. Jelenleg kölcsönben szerepel az Arsenal csapatánál, ahol napokkal ezelőtt meghosszabbították szerződését a szezon végéig.

„Betis? Ez egy lehetőség.” – mondta Ceballos a Cadena SER-nek adott interjújában.

„Egyik klub előtt sem zárom be az ajtót. A spanyol bajnokság számomra jól hangzik, de boldog vagyok az Arsenalnál is, és tisztelnem kell őket. A következő meccsre összpontosítok.”

„A célom a következő szezonban a játék, de nehéz 40 meccset játszani fontos játékosként a Real Madridban. Örülök, hogy játszottam ebben az idényben, ugyanezt akarom csinálni a következőben is. A döntést én hozom meg, felelős vagyok a jövőmért.”

„Hiányzik a Spanyolországi játék, mert ez az a bajnokság ahol egész pályafutásom alatt játszottam, de Anglia is jó volt nekem ebben a szezonban. Ott szeretnék lenni, ahol a legjobban érzem magam. Zidane azt mondta nekem, hogy jobb ha egy szezonban valahol máshol játszok, és tapasztalatokat szerzek. Beszélni fogok vele. Üljünk le, és nézzük meg mi a legjobb megoldás.”

Cebának mellesleg sokat kell játszania, hisz szeretne ott lenni az Európa-bajnokságon.


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOKEGYÉB
15930418106375
ÁLTALÁNOS
15930434350770

Leave a Reply