Odriozola újra kölcsönbe kerülhet, ezúttal Olaszországba

A baszk védő nincs Zidane terveiben, egyáltalán nem játszik.


Álvaro Odriozola mindössze 57 percet játszott a Real Madridba visszatérése óta ebben az idényben, és ennek értelmében nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz a sorsa: kölcsönbe fog kerülni. Sajtóinformációk szerint az olasz Fiorentina lesz a következő állomása.

Odriozola egyike volt azoknak a játékosoknak, akik kimaradtak a tegnapi Szuperkupa-elődöntő meccskeretből, és az egyetlen mérkőzés amin pályára lépett – az a szeptemberi, Valladolid elleni bajnoki.

Gianluca Di Marzio információi szerint a Fiorentina élénk érdeklődést mutat a baszk jobbhátvéd iránt, ezért kölcsön szeretnék őt venni. A 25 esztendős játékos tavaly szintén ekkor távozott kölcsönbe, mondjuk akkor a Bayern Münchenhez. Ugyan nem sokat játszott Németországban sem, de három trófeával tért vissza Madridba: Bajnokok Ligája, Bundesliga és Német-Kupa.

Odriozola Madridba való visszatérése eleinte sem jelentett sok jót, főleg úgy, hogy Zidane Carvajal cseréjének hozta őt vissza. De ebben a sorrendben is hátrébb került, hisz a francia tréner sokkal inkább alkalmazza Lucas Vázquezt, vagy épp Nachót ezen a poszton.

Az Athletic Bilbao szintén bekapcsolódott az üzletbe, de ez a helyzet sem jelenteni Odriozolának javulást, hisz nehéz lenne Ander Capa és Oscar de Marcos mellett helyet csinálnia magának, ezért kizárólag a Fiorentina lehet a befutó.


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOK
Bale jövőre visszatérhet
SÉRÜLÉSEKSZUPERKUPA

Leave a Reply