Camavinga: „Gyerekkorom óta álmodoztam arról, hogy csatlakozom a Real Madridhoz”

Eduardo Camavinga tegnap hivatalosan is bemutatásra került, mint a Real Madrid új játékos. A francia játékos a ceremóniát követően nyilatkozott.


„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Gyerekkorom óta álmodoztam arról, hogy csatlakozom a Real Madridhoz. Mindent bele fogok adni a klubért és a családomért.” – kezdte első madridi nyilatkozatát Camavinga.

„Nagyon boldog voltam attól a pillanattól kezdve, hogy megtudtam, hogy a Real Madrid játékosa leszek. Nagyon büszke vagyok arra, hogy itt lehetek a családommal, mindazok után amiket átéltünk.”

Múlt

„Azért vagyok itt, hogy tanuljak. Be kell bizonyítanom, hogy készen állok. Keményen fogok dolgozni, és megpróbálok szerezni egy kis játékidőt. „Azért vagyok itt, hogy tanuljak. Be kell bizonyítanom, hogy készen állok. Keményen fogok dolgozni, és megpróbálok szerezni egy kis játékidőt. A háborúból való menekülés erősebbé tett. Amikor játszom, a családomért teszem. Ezek a gondok megerősítettek.”

Miért a Real Madrid?

„Nem a pénz miatt döntöttem úgy, hogy a Real Madridhoz igazolok. Az, hogy a Real Madridban játszhatok: egy gyerekkori álmom megvalósúlása. Nem gondolkodtam, rögtön igent mondtam. Nagyon boldog vagyok.”

Poszt

„Sokszor felteszik nekem ezt a kérdést. Nagyon szeretek a védelem előtt játszani. Bármilyen poszthoz nagyon szívesen alkalmazkodom, amelyet az edző kér. Mindent bele adok, bármilyen poszton is játszom. Nem hasonlítok egyetlen játékosra sem. Szeretek focizni. Nem tudom, hogy védekező középpályásként kell játszanom, vagy előrébb. Szeretek a középpálya közepén játszani.”

Emlékek a Real Madridról

„A Bajnokok Ligája, Ronaldo, Zidane, Figo és az összes többi nagyszerű játékos, aki itt játszott.”

Élete egyik legjobb napja

„Annyi percet akarok játszani, amennyit csak lehet. Nagyon boldog vagyok, és ez is életem egyik legszebb napja. Olyan, mint amikor behívtak a francia válogatottba. Fiatal játékos vagyok, be kell illeszkednem, de készen állok rá.”

A Real Madrid érdeklődése

„16 éves koromban nem fogadtam hívásokat, csak fociztam. Tudom, hogy a Real Madrid akkor is érdeklődött irántam. A szüleim foglalkoztak ezekkel a dolgokkal.”

Fejlődés és a csapattársak

„A lehető leghamarabb pályára akarok lépni, és beilleszkedni a csapatba. Ez a legjobb módja annak, hogy fejlődjek. A francia válogatott majd úgy alakul, ahogy teljesítek. Nagyon motivál a versenyhelyzet. Szeretném magamba szívni a csapattársaim tapasztalatait, hisz ők a legmagasabb szinten játszanak.”

Benzema

„Benzema minden francia ember számára egy példakép. Nagyszerűen bánik a fiatalokkal, ott van például Vinícius esete. Mindig mellette van és támogatja őt. Egy kicsit beszélek spanyolul is.”

„Úgy gondolom, hogy a legnagyobb erősségem az agresszivitás és a technika. Ez a két legjobb tulajdonságom.”

Átigazolása

„Nem foglalkozom az átigazolással. A szülem irányítják ezeket. A játékra koncentrálok, az elmúlt hetekben beszéltem a Real Madriddal. Minden az átigazolási időszak utolsó napján történt. De az, hogy hogyan.. maradjon titok.”


forrás: realmadrid.com

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOSSÉRÜLÉSEK
ÁLTALÁNOS

Leave a Reply