Ha a Real Madrid kiesik a BL-ből, a Bernabéunak akkor is tapsolnia kell Mbappét

A francia csatár március 9-én lép pályára potenciális, új otthonában.


Kylian Mbappé folyamatosan írja befelé a nevét a futball történelemkönyvébe. A francia világbajnok folyamatosan ellen áll a Paris Saint-Germain zaklatásának, a klub pedig kétségbeesetten szeretné magához láncolni, azonban minden hiába. Kylian Mbappé szeretni megvalósítani álmát és a Real Madridban akar játszani.

Nem ő az első játékos aki mindenre nemet mond, hogy habfehérben játsszon – de ő az első, aki kihívást jelent egy olyan hátterű klubnak, mint a PSG. Hiába a pénz a minden, ő mégis hátat fordít a millióknak. Ő az ékes bizonyítéka annak, hogy ez semmit nem ér.

A MARCA legfrissebb beszámolójában írt arról, hogy Mbappé a napokban újabb ajánlatot utasított el, méghozzá nem is akármilyet. A francia csapat vezetői egy üres (!) csekket tettek a játékos elé – jelezve ezzel, hogy kérhet akármilyen fizetést. A válasz erre is nem volt. Pontosan tudja, hogy mennyire akarja őt a Real Madrid.

Mbappé Real Madrid álma

Mbappé tavaly júniusban maga kérte, hogy adják őt el a Real Madridnak. Őszinte volt a PSG-vel, csapattársaival és a szurkolókkal is. Kérését elutasították, azóta pedig hatalmas profizmusról tett tanúbizonyságot: a hátán viszi a csapatot.

Március 9-én lesz Mbappé utolsó mérkőzése a Santiago Bernabéuban vendégként. A Real Madrid szurkolói ekkor is tudni fogják, hogy hogyan kezeljék a franciát – még ellenfélként is, de tapsolni fogják. Nem ő lesz az első ellenfél játékos, akit megtapsolnak a madridisták. Így történt ez Alessandro Del Piero, Francesco Totti és Ronaldinhoz esetében is. A Real Madridnál kevés az olyan, aki ellenségként tekint Mbappéra.

Sokan elvtársként tekintenek rá és minden bizonnyal olyan fogadtatásában lesz része, mint amikor véglegesen Madridba szerződik. Függetlenül az eredménytől.


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKSÁG
ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply