Real Madrid – Club Brugge: A BL visszatér a Bernabéuba

Ma este 18:55 órai kezdéssel a Bajnokok Ligája visszatér a Santiago Bernabéuba. A Real Madrid győzelmet keres belga ellenfelén – akik egy ponttal várják a találkozót – míg Zidane fiai nullával.


A Santiago Bernabéu készen áll arra, hogy otthont adjon a 2019/20-as idény első BL-meccsének. Este egy olyan stadionban szólal meg a kontinens elit klubversenyének himnusza, amely mindig különleges izgatottsággal várja ezeket az európai éjszakákat. Az „A” csoport második fordulójában a belga első osztály első helyezettje lesz az ellenfél, a Club Brugge – akitől simán megszerezhető három pontot vár el a Real Madrid.

A spanyol bajnokság veretlenjének és vezetőjének az a célja, hogy ezt a formát képviseljék a Bajnokok Ligájában is. A Real Madrid a Sevilla, Osasuna és Atlético Madrid elleni találkozókon kapott gól nélkül játszotta le mérkőzését, ezen három ellenféltől csupán egyetlen gólt kaptak. „Elégedettek vagyunk azzal amit csinálunk. A holnapi meccs nagyon fontos lesz számunkra. Erre a meccsre összpontosítottam, itt lehetőségünk van pontokat szerezni.” – mondta Zinedine Zidane a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

A királyi gárda vezetője – akinek minden játékosa fontos – csupán Marco Asensiót és Ferland Mendyt kényszerül mellőzni a találkozóról sérülés miatt, ki is nevezte a 19 fős keretét a mai találkozóra. Az egyik közülük Eden Hazard, aki először lép pályára majd Real Madrid-játékosként a Bajnokok Ligájában. „Nagyon sok gólt és nagy győzelmet várok el a debütálásomon..” – kommentálta a belga klasszis a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

Club Brugge

A Real Madrid ellenfele büszkén utazott Madridba, hisz veretlenek ebben a sorozatban. Philippe Clement csapata jól teljesített a BL-selejtezőkön, ahol a Dinamo Kijevet és a LASK Linzet búcsúztatták, ezután jött a török Galatasaray elleni döntetlen az „A” csoport első fordulójában. A két csapat csak egyszer találkozott egymással, még az 1976/77-es szezonban. Ma este a két csapat felelevenítheti a múltat, egy létfontosságú három pont megszerzése érdekében.


forrás: realmadrid.com

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKOK LIGÁJA
BAJNOKOK LIGÁJA

Leave a Reply