Casemiro végleg kimaradt a brazil keretből

Miután begyulladt a bölcsességfoga, nem tudott repülőre ülni, ezért elhalasztotta az utazást a válogatotthoz. Tite ezért Douglas Louizt hívta be a helyére.

Casemiro mielőtt a válogatotthoz indult volna, erős fájdalmat érzett, ezért ez lehetetlenné tette az elutazását. Az első napokban csak arról volt szó, hogy majd később csatlakozik a brazil kerethez, de a probléma tegnapra komolyabbra fordult: Casemiro be is lázasodott. Ezért a végleges elmaradás mellett döntött.

Ancelotti számára ez részben jó is, hiszen így kipihentebb, ráadásul biztosan nem sérül meg. Megtakarítja az utazással járó kimerültséget, hiszen 20 000 kilométert utazott volna összesen. Így Madridban marad, kikezelteti a gyulladást, és pihenni is tud, mielőtt a Real Madrid Kijevbe utazik a Shakhtar elleni Bajnokok Ligája találkozóra.

A fehérek dél-amerikai különítménye így három fősre apadt: Valverde, Vinícius és Militão már csatlakoztak a válogatottaikhoz. A tagok közül Valverde az, aki a legtöbb játékperccel rendelkezik. Madridban minden mérkőzésen játszott, ahogyan Militão és Courtois, de Valverde a válogatott mérkőzésein is részt vett az összes mérkőzésen, 12 percet töltött csupán a padon. Összes játékideje valami elképesztő: a madridi 878 perchez a válogatott meccsek alatt 262 percet ad, ami összesen 1140 perc.

Forrás és kép: Marca

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
ÁTIGAZOLÁSOKKIEMELTNYILATKOZATOKSZERZŐDÉSEK

Leave a Reply