h00

Eden Hazard: „Madrid? A futballban sosem tudhatod”

A Chelsea belga ásza a Barcelona elleni Bajnokok Ligája összecsapás előtt állt a Marca újságíróinak rendelkezésére, és ha már így tett, válaszolt néhány kérdésre

Kevés olyan játékos van, aki elég jó ahhoz, hogy felkeltse a Real Madrid érdeklődését. De a Chelsea belga támadója pont olyan, aki megüti azt a bizonyos mércét. Az angol bajnoki címvédő a LaLiga listavezető FC Barcelonával csap össze a Bajnokok Ligájában.

Nagy összecsapás előtt álltok a Bajnokok Ligájában a Barcelona ellen. A bajnokságban veretlenek, úgy tűnik ezzel érinthetetlenné is váltak. Hogy érzed?
„Nos, nagyon jól.  Ez egy BL meccs lesz. Az idei szezonban nem azt mutatjuk, mint a tavalyikban. Tisztán látszik, hogy milyen nagy erőt képviselnek, de végtére is ez a kieséses szakasz. Nem tudhatjuk előre, hogy mi fog történni, ezért is szeretjük a labdarúgást. Ha csapatként sikerül együttműködnünk, legyőzhetjük őket.”

Ha azt mondom, hogy Ovrebo, tudod miről beszélek?
„Nem.”

Ő volt az a norvég játékvezető, aki rengeteg vitatott szituációt rosszul ítélt meg, majd jött Iniesta mindent eldöntő gólja. Elég híres Spanyolországban.
„Ó igen, természetesen emlékszem arra a mérkőzésre.”

Aznap este elkövetett egy… vagy sok hibát.
„Igen, néhány büntetőt nem ítélt meg. Tökéletesen emlékszem Drogba meccs végi reakciójára, ez a foci része, nem lepődöm meg.  Ha valami hasonló történne velünk most is, az nagyon nem lenne jó a Chelsea számára, de soha nem beszélek a játékvezetőkről. Kizárólag a játékra koncentrálunk, és reméljük, hogy nem lesz rá szükségünk a győzelemhez.”

A Barcelona Neymar nélkül van, de van valamivel több. Kitől félsz a legjobban?
„Tudod, van egy olyan játékosuk, aki nem erről a bolygóról származik. Ő más, egy szinttel mindenki fölött van. Persze nem csak egy játékosról van szó, hanem az egész csapatról.”

Csapatként nem vagytok a legjobb formában, ez nehéz lehet Antonio Contéra nézve, nem gondolod?
„Tavaly megnyertük a bajnokságot, az emberek pedig azt akarják, hogy újra nyerjünk. De mint tudjuk, a Premier League egy kemény bajnokság. Idén vesztettünk már néhány meccset, és három hónap még hátra van. Még mindig versenyben vagyunk az FA Kupában és a Bajnokok Ligájában. Lehet ebből még egy igazán jó szezont csinálni. Most nem vagyunk a legjobbak, de várnunk kell az utolsó pillanatig. Mindent kiadunk magunkból a pályán, de a dolgok néha nem ugyanazok, mint edzésen. Várnunk kell, még mindig nyerhetünk két trófeát.”

Sokan Madridban a Chelsea-nek, és persze neked drukkolnak majd a Barcelona ellen. Zidane és közted van egyfajta kapcsolat, amely sok éve tart. Mindig hihetetlen dolgokat mond a képességeidről. Nagyszerű érzés lehet, ha valaki ilyen elismeréssel beszél rólad.
„Persze, hogy az. Emlékszem, 10 évvel ezelőtt beszélt rólam először, felfoghatatlan érzés volt. Amikor gyerek voltam, gyakorlatilag bálványoztam őt. Több ezer videót néztem meg róla, és most ő a világ legjobb klubjának vezetőedzője. De nem akarok leállni, továbbra is keményen akarok dolgozni, és mindent beleadni a pályán. Igen, szeretem ha az emberek a jó teljesítményem miatt beszélnek rólam.”

Sokan élnek abban a reményben, hogy egy nap hófehérbe öltözöl…
„A futballban sosem tudhatod. Boldog vagyok a Chelsea-nál, csak rájuk összpontosítok.”

Mi a helyzet Moratával? Boldog Londonban?
„Igen, nagyon boldog. Bár most sérült, és nem tud a csapat segítségére lenni. Sok spanyollal van körülvéve, és ez segít neki az alkalmazkodásban. Fantasztikus játékos, és sok gólt fog még szerezni nekünk, ebben biztos vagyok. Mindkét lábával és a fejével is hihetetlenül veszélyes tud lenni.”

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS

Leave a Reply