Túl a gigászok csatájának első felvonásán.

Nem túlzás, ha azt mondom, hogy 2017. decembere óta, minden Madridista és talán az egész világ erre a napra várt. Az embernek kicsit olyan érzése volt, hogy ez esetben nem csak a PSG, de talán az egész világ arra várt, hogy valaki megszakítsa a Real Madrid immáron két éve tartó hegemóniáját. 

A meccs első perceiben érződött, hogy Zidane és csapata tartani fogja magát ahhoz, amit a meccs előtti sajtótájékoztatókon hangoztattak. Miszerint az első perctől kezdve, nyomást igyekeznek tenni a franciákra. Így az első 5 percben, Kroos már a harmadik madridi szögletet tekerintette be a szögletzászlótól. A helyzetek/kapuralövések sorra jöttek, de a befejezésnél  Ronaldo avagy az aktuális játékos nem célzott elég pontosan. 

Aztán eljött a 33.perc, amitől talán mindannyian annyira féltünk. PSG gól, ráadásul ha forgatókönyvileg nézzük, az számunkra a legkedvezőtlenebb módon. Ugyanis Rabiot révén megszerezték a vezetést. Ekkor azon felül, hogy viszonylag korán megjött az a fránya idegenbeli gól, még ahhoz is alkalmazkodnunk kellett, hogy innen a PSG kezében volt, hogy hogyan irányítja a meccs hátralévő részét. És az eddigi tapasztalatokat látva, a PSG az előny tudatában nemhogy nem kap ki, de javarészt a végére cafatokra szedi ellenfelét. Ez hálistennek ma nem igy történt.

Zidane és tanítványai, viszonylag hamar reagálni tudtak a fennáló helyzetre. És a Toni Kroos-sal szemben JOGOSAN befújt 11-est, Ronaldo ellentmondást nemtűrve bevágott. Mindezt a 45-ik percben, közvetlenül a félidő előtt. Ez mind lélektanilag, mind önbizalom szempontjából a legjobbkor jött.

A második félidő eleje, hasonlóan az elsőéhez madridi presszionálással kezdődött. Majd változás történt egészen a 75.percig. Érezhetően a PSG akarata érvényesült, ami kezdetben csak a labdabirtoklásban, majd később helyzetekben is mutatkozott. Ekkor személyszerint értetlenül álltam a látottak felett. Gondoltam magamban, hogy lassan itt az ideje, hogy változtassunk a játékon, ha szeretnék reális esélyekkel táplálva utazni Párizsba. Zidane is így gondolta, és kettős cseréjét látva, egyértelmű volt a szándéka. GÓLT KELL LŐNI MINDENKÉPPEN. Casemiro és Isco le, Asensio és Lucas be. 

Asensio sorra futott el a balszélen, és adott veszélyesebbnél veszélyesebb beadásokat. És a gólra sem kellett sokat várni, hisz kis kavarodás után, Ronaldo ezúttal a térdével pöckölte a hálóba a labdát. 2-1! A helyzet máris sokkal kecsegtetőbb volt, de Asensio és Marcelo úgy döntött, hogy ez a lúd még nem elég kövér. És kettejük zseniális összjátéka, egy újabb madridi gólt eredményezett. 3-1! Innenstől csak egy dologra kellett figyelni, hogy nehogy gólt kapjunk a hátralévő bő 5 percben. Nem kaptunk, és bizakodva nézünk elébe, az amúgy közelsem egyszerű párizsi visszavágónak. 

Pár játékost kiemelnék mindkét csapatból.

Marcelo: A csapat „bohócát” látva az ember azt hiszi, hogy ez az ember fáradhatatlan. Hogy a kommentátor szavait idézzem, „Marcelo úgy fut mint egy őrült.” A meccs első 20 percében egy Dani Alvessel történő testi kontaktus után, az is kérdéses volt, hogy egyáltalán folytatni tudja e. És az esetet követően hosszú percekkel később  is látni lehetett, hogy nincs minden rendben karjával, azonban vitte előre a madridi szíve. És a hajrában az egyik nyerőember lett. 

Ronaldo: Az első félidőben kihagyott egy 100%os ziccert, ígéretes helyről szabadrúgása is jócskán kaput tévesztett, azonban a legkritikusabb pillanatban nem hibázott. Nem hibázott úgy, hogy lézerrel próbáltak a szemébe világítani, hogy kizökkentsék őt a ritmusából. Ő felnézett, csóválta a fejét, majd kifújta a levegőt, és bevágta a büntetőt. Ekkora nyomás mellett megmerem kockáztatni, hogy csak Ő volt képes erre. De ezzel nem mutatott újat, hisz 2016-ban Milanóban is bizonyította, hogy kötélből vannak idegei.

Asensio: A spanyol csodagyerek, a távoli gólok mestere. 11 perc alatt akkora változást hozott a meccs képébe, ami remélhetőleg a végkifejletet nézve is sorsdöntő lesz. Balszélen azt vert meg egy az egyben akit akart, és akkor, amikor akart. A győzelemben elengedhetetlen szerepe volt, ez nem vitás. 

Neymár: Bár ellenfél, nem ellenség. Egészen elképesztő ahogy a labdával megindul. Sokszor az az érzése van az embernek, hogy elvenni csak úgy lehet tőle, ha jól alárúg az ember. Mondanám, hogy élmény nézni ahogy játszik, de így, hogy ma mindezt ellenünk tette, sokszor szívinfarktus közeli állapotba kerültem. 

Mbappé: A másik pofátlanul tehetséges tini. Gyors mint a gepárd, és a cselezéssel sem áll hadilábon. Szívesen látnám pár év múlva nálunk, amikor nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik már. 

És végül, de nem utolsósorban 

Zidane: Sokszor kritizáljuk, sokszor hisszük okosabbnak magunkat nála, de ma mind a taktikája, mind a cseréi óramű pontosággal működtek. Hogy a sikerben elengedhetetlen szerepe volt, misem bizonyítja jobban, hogy Marcelo a  gólját követően a francia trénerhez futott, és a  nyakába ugrott. 

S bár egyre több a trónkövetelő, a mai napon ismét bizonyítottuk, hogy ragaszkodunk ahhoz, hogy mi üljünk továbbra is Európa tetején.