Mourinho készen áll, a Real Madrid hívását várja

Már a szakember edzői stábja is rendezve van, a hozzá közel álló személyek azt állítják átveszi a Real Madridot, a kérdés, hogy mikor.


José Mourinho egész sok dolgon ment át, mióta elhagyta a Manchester United csapatát. A kezdetekben sok pletyka látott napvilágot a jövőjével kapcsolatban, az egyik biztosabb volt, mint a másik. A portugál szakember azóta sok volt kollégájával, edzőkkel, erőnléti edzőkkel folytatott tárgyalásokat, hogy miben hibázott korábban és mi kell ahhoz, hogy a csúcson maradhasson.

Először az orosz RT TV-műsorában, majd a DAZN illetve a Sky Sportsnál is láthattuk. Itt elismerte, hogy sokkal nehezebb a kommentárkodás vagy épp a szakértőség, mint azt korábban gondolta. A távozása óta nem engedte, hogy elfelejtsük: számtalanszor tett utalásokat az Unitedre, vagy épp kritizálta Lampard és Solskjaer munkáját. Vissza is tért az Old Traffordra, ahol tapsviharral fogadták. Sokkal nagyobbal, mint a távozásánál. A távolság és az idő úgy tűnik, hogy segít felejteni.

Különféle hírportálok szerint számtalan ajánlatot kapott, pontosabban: Kínában, Portugáliában (Sporting), Franciaországban (Lyon) és legutóbb a Dortmund is szerette volna magához csábítani az 56 esztendős trénert. Számtalan nyilatkozatában megerősítette, hogy éppen németül tanul.

Az ő esetében egy ilyen felépítéssel rendelkező állítás valahova vezet, ahogyan azt a Lyon elnöke, Aulas mondta: „Mourinho már eldöntötte, hogy hol fog dolgozni.” Minden el van rendezve, beleértve az edzői stábot is. Már csak a kezdés időpontja hiányzik. Ezt mondják azok, akik közel állnak hozzá. Mourinho várja a Real Madridot. Tisztában van azzal, hogy a klubnak kétségei vannak Zidane-nal kapcsolatban, szeretne egy új esélyt kapni a Blancóktól. A madridi vezetőségben vannak olyanok akik érdeklődésüket fejezik ki iránta, de olyanok is akik egyáltalán nem szeretnék a visszatérését.

Azonban a szakemberhez közel álló források arról számolnak be: nem az a kérdés, hogy Mourinho átveszi-e a Real Madridot, hanem az, hogy mikor.


forrás: AS

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS

Leave a Reply