Zidane: „Ez a győzelem mindenkié, elégedett vagyok az összes játékossal”

Zinédine Zidane nem nagyon beszélte túl a Sevilla feletti 1-0-s győzelmet.


„Boldogok vagyunk, mert magas szinten játszottunk az egész 90 perc alatt egy nehéz helyszínen. Ez a győzelem mindenkié, elégedett vagyok az összes játékossal. A Sevilla jól kezdte a szezont, gratulálnunk kell a játékosainknak, hogy sikerült legyőzni őket.”

„Személyiséggel játszottunk 90 perc alatt végig. Mindenki segítette a másikat a pályán, a védekezésben főleg. Sok lehetőséget adtunk a Sevillának, tudjuk milyen nehéz ebben a stadionban nyerni. Gratulálnunk kell azoknak a játékosoknak is akik nem játszottak, mert sokat segítettek a többieknek.”

Az Osasuna (következő) elleni mérkőzés

„Szerdán újabb meccset fogunk játszani, és mindegyik más. Megpróbálunk intenzíven játszani, és a meccs elejétől kezdve csak a győzelemre összpontosítunk. Most pihennünk kell, és gratulálni a játékosoknak, mert mindent beleadtak a pályán, Én boldog vagyok.”

„Tudjuk, hogy milyen játékos Benzema, ismét megnyerte a mérkőzést a csapatnak. Jól védekeztünk és taktikailag is jól olvastuk a játékot. Ez elengedhetetlen ha egy ilyen csapat ellen játszol. Tudtuk, hogy szerezhetünk gólt, és hála Karimnak, meg is szereztük.”

Hazard, James és Bale védekezése

„Tudjuk, hogy a támadásokban még fejlődnünk kell, ezt is fogjuk tenni. A csapat mai munkája létfontosságú volt a győzelemhez. James, Gareth és Hazard és mindenki más fontos volt. Jól védekeztünk, egy ilyen helyen ez kell.”

Modric távolléte

„Tudjuk, hogy Luka milyen fontos szerepet játszik a csapatban, de a csapat ma fenomenális volt. Biztos vagyok benne, hogy Luka is elégedett a mai csapatmunkával.”


forrás: realmadrid.com

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
sevilla-vs-real-madrid
SÉRÜLÉSEK
Orvosi jelentés: Mendy

Leave a Reply