Zidane: „Azt akarjuk, hogy a szurkolók büszkék legyenek”

A Real Madrid holnap a Bajnokok Ligája legjobb 16-ja között fogadja a Manchester Cityt, ahol a tét óriási. Zinédine Zidane így nyilatkozott a találkozó előtt:


„Azt akarjuk, hogy a szurkolók büszkék legyenek ránk. Mindent bele kell adnunk a pályán, arra kell összpontosítanunk amiben jók vagyunk. Tudjuk, hogy a Bajnokok Ligája visszatért, és azt is, hogy milyen szép ebben a sorozatban egy ilyen meccsen pályára lépni.”

„Egy nagyon jó csapat ellen lépünk pályára, akik újra és újra bizonyították ezt. Ide jönnek játszani, egy jó futballt kell bemutatnunk, és mindent bele kell adnunk. Nem szabad arra gondolnunk, hogy az elmúlt két meccsünkön milyen rosszul játszottunk, arra kell összpontosítanunk amit jól csinálunk.”

„Ez nem Guardiola-Zidane, hanem egy focimeccs a Real Madrid-Manchester City között. Ez egy nagyszerű meccs, örülünk neki, ilyen meccseket szeretünk játszani.”

A Cityről

„A Citynek sok erőssége van, kiemelkedő csapat – főleg ami a labdabirtoklást illeti. De kulcs lesz most az is, hogy mi mit fogunk csinálni. Minden játékosom fontos, mindenkinek készen kell állnia. Ez egy csodálatos hét a fociban, a játékosok pedig nagyon szeretnének bizonyítani egy ilyen mérkőzésen.”

„Sok olyan csapat van, amelyik szereti birtokolni a labdát. Azonban mindenkinek más az erőssége, nekünk pedig ezek ellen kell küzdeni. Tudjuk, hogy ez egy különleges hét, a játékosok pedig játszani akarnak. Arról nem mondhatok semmit, hogy holnap hogyan állunk fel és kik lépnek pályára.”

Guardioláról

„Pep már sok helyen bizonyított. A Barcánál, Bayernnél és most a Citynél. Nagyon sok top-edző van, de szerintem ő a legjobb.”

Hazard sérülése

„Nem boldog. Nagyon szeretne velünk lenni, de most csak a felépülésére koncentrál. Nem tudom, hogy megműtik-e, de nagyon rossz neki, hogy egy ilyen hosszú sérülés után újra megsérült. Csak azt tudom mondani, amit a szemében láttam: nagyon nem boldog most.”


forrás: realmadrid.com

Talán ezek is érdekelhetnek:

KIEMELT
BAJNOKOK LIGÁJA

Leave a Reply