Zidane: „Tudjuk, hogy mi a tét és csak a győzelemre gondolunk”

A Real Madrid ma este 21:00 órakor a Borrusia Mönchengladbachot fogadja hazai pályán a Bajnokok Ligája hatodik – egyben utolsó – fordulójában. A tét óriási, Zinédine Zidane pedig így nyilatkozott a mérkőzés előtt.


A MÉRKŐZÉS ADATLAPJA:

BAJNOKOK LIGÁJA 2020/21

(6)
Real Madrid
Möchengladbach
-
VÉGEREDMÉNY

„Fontos mérkőzés lesz, ezt tudjuk. Szeretnénk megszerezni a három pontot és a csoport élén végezni. Csak erre gondolunk. Minden meccs fontos, és ez egy nagy lehetőség, hogy megmutassuk milyen csapat is vagyunk. A legfontosabb a csapatként való játék: ha összetartunk, jól védekezünk és nem hagyjuk érvényesülni az ellenfelünket, akkor jól teljesíthetünk.”

„Minden játékos és a klub is megszokta, hogy nyomás alatt játszik és oda tesszük magunkat, amikor a legjobbnak kell lennünk. Tudjuk mi a tét, kezelnünk kell az érzelmeinket, de mindenekelőtt jól fel kell készülnünk. Tudjuk, hogy sok minden fog szólni a klub falain kívül, de számunkra az a fontos, hogy jól felkészüljünk és nagyszerű teljesítményt nyújtsunk. Meggyőződésem, hogy holnap nagyszerű meccsünk lesz.”

Az ellenfélről

„A Borussia egy nagyon jó csapat, és nagyon fegyelmezettnek mutatták magukat. Jól védekeznek, és nagyon jók a kontratámadásokban. Fizikailag erős és technikás csapat. Tudjuk, hogy milyen nehéz meccs lesz. Beszéltünk az ellenfélről is a felkészülésnél, de csak arra gondolunk, hogy mi mit fogunk csinálni a pályán.”

Inter Milan – Shakhtar

„Csak a saját meccsünkre összpontosítunk. Tudjuk, hogy egy jó csapat ellen játszunk és nehéz mérkőzés lesz. A többi nem érdekel minket. Csak arra gondolunk, hogy nyerjünk és jól felkészítsem a csapatot. Mindenki a helyzetünkről beszél, de én csak a holnapi meccsre és a játékosaimra koncentrálok. Megszoktuk már ezeket a nagy Bajnokok Ligája estéket. Az elejétől a végéig jól kell teljesítenünk. Ez egy BL-mérkőzés, keményen kell dolgoznunk és a végén örülnünk kell annak, amit tettünk.”

A Real Madrid különböző arcai

„Azt várjuk mindig a játékosoktól, hogy háromnaponta lépjenek pályára, de sok mérkőzést kell játszanunk és mindig jó csapatok az ellenfeleink, akik szintén győzni akarnak. Nem játszottunk jól a Barcelona, az Inter és a Sevilla ellen, de voltak meccsek amikor jól játszottunk és mégsem nyertünk. Most az a fontos, hogy a holnapi meccsre gondoljunk és csapatként dolgozzunk.”

Ez a meccs Zidane próbája?

„Nem veszek részt ebben, számomra a meccs és a csapatmunka számít. Csak ez a fontos, a többiben nem veszek részt. Nem gondolok ilyenekre, csak arra, hogy továbbjussunk. Nagyszerű mérkőzésre készülünk. Kihívásaink vannak, de pozitívnak kell lennünk és a győzelemre kell gondolnunk. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a három pont a miénk legyen. A klub tudja, hogy mit kell tennie. A múlt már nem számít, csak a jelen és a jövő.”

Európa-liga

„Nem gondolok erre. A Bajnokok Ligája-mérkőzésre koncentrálunk, tovább akarunk jutni, ennyi. Sem én sem a játékosok nem gondolunk másra. Beszélhettek ilyesmiről, de mi csak arra gondolunk, hogy holnap nagyszerű meccsünk lesz.”

Valverde

„Egyre jobban van. Jól halad a felépülése és fejlődik. Hamarosan velünk lesz. Csúnya sérülést szenvedett, de már sokkal jobban van.”


forrás: realmadrid.com / MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKOK LIGÁJA
BAJNOKOK LIGÁJAÖSSZEFOGLALÓK

Leave a Reply