Abellán megzsarolta Pérezt és a klubot!

A ma reggeli sajtó olvasgatása közben természetesen kiemelt figyelmet szenteltem a Florentino Pérez száját elhagyó, titokban készült felvételekről szóló híreknek.

(„Egészen biztos vagyok abban, hogy van valami Pérez aktatáskájában, ami kivédheti ezt a támadás, hiszen nem az az ember, aki simán hagyja magát.”) – na éppen itt tartottam a cikk írásában, amikor megjelent a Marca oldalán a nap híre:

Abellán megzsarolta a Real Madridot, 10 millió eurót kérve a felvételek megsemmisítéséért .

Ezt tegnap este árulta el az El Transistor de Ondacero, és a Real Madrid hivatalos beszámolója a Twitteren is közzé tette :

A Real Madrid hivatalos Tweetje amiben nyilvánosságra hozzák, hogy Abellan 10 millió eurót kért cserébe a felvételekért.

És innentől lesz igazi krimi az elnököt megbuktatni igyekvő lejárató kampányból. Mert a zsarolás bizony bűncselekmény, még a spanyol jogszabályok szerint is.

Erről Carlos Bustillo számolt be tegnap este az El Transistor de Ondacero-ban, kifejtve, hogy az újságíró ezt az összeget konkrétabban Eduardo Fernández de Blas-tól, a Real Madrid alelnökétől követelte . „A találkozóra, ahol ezt az ajánlatot megtettéktették , a madridi Combarro étteremben került sor , és a Real Madrid visszautasította a zsarolást” – tette hozzá.

Nos, éppen azon gondolkodtam, hogy ha Pérez és a klub is tudott a felvételekről, miért nem tettek ellene, hogy napvilágra kerüljenek. Ezért. Mert minden valószínűleg szerint bizonyítani is tudják a bíróságon a zsarolás tényét, és onnan Abellan nem tud nyerni Pérez és a klub ellen.

Az érintettek még mindig nem szólaltak meg az ügy kapcsán. Se Ronaldo, se Mourinho, se Del Bosquets, senki. De innentől fel fog pörögni a történet, biztos vagyok benne, hogy hamarosan lesz nyilatkozat is, elég sok helyről.

Kiemelt kép Facebook, források:Twitter, Marca, El Transistor.

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÉRDEKESSÉGEKKIEMELTNYILATKOZATOK
ÁTIGAZOLÁSOKBAJNOKSÁGKIEMELT

Leave a Reply