Ancelotti: „Nem lehetetlen megnyerni a Bajnokok Ligáját sem”

Ma megkezdi menetelését a Real Madrid a spanyol bajnokság 2021/22-es kiírásában, a nyitómérkőzés előtt pedig Carlo Ancelotti válaszolt az újságírók kérdéseire.


„Jól teljesítettünk, és a játékosok remek hozzáállást tanúsítottak. Keményen dolgoztunk, és a játékosok elkötelezettek. Készen állunk a szezon kezdetére, amely igazán fontos számunkra. Minden sorozat fontos a Real Madrid számára, ezért mindent megteszünk a győzelemért. Az idei egy igazán versenyképes bajnokság lesz, sok erős csapattal. Komoly erőfeszítésekre lesz szükségünk, de mindig is ez jellemezte a spanyol bajnokságot. Közel áll a szívemhez ez a bajnokság, megvannak a saját sajátosságai. Ott van a Barcelona, az Atlético és a Sevilla is. Mind nagyszerű csapat. Mindannyiuknak fontos a bajnoki cím.”

A keret

„Nem lehetetlen megnyerni a Bajnokok Ligáját sem. Az igaz, hogy más csapatok sikeresen és sok játékost igazoltak, de a mostani átigazolási piac rendkívül nehéz. Erős csapatunk van sok lehetőséggel. Olyan csapatunk van, amely a világ bármely csapatával feltudja venni a versenyt. Ha edzőként el tudom azt érni, hogy minden játékos 100%-os teljesítményt nyújtson, akkor nincs kérdés. Az átigazolási szezon augusztus 31-ig tart, tehát nem tudom azt mondani, hogy ez a végleges keretünk. Meglátjuk, hogy mi lesz, de most le vagyok nyűgőzve a csapattól.”

Előszezon

„Rendben ment minden, felmértük a játékosok állapotát, intenzív edzésekkel felkészítettük őket az előttünk álló időszakra. Mindenki hozzáállása remek volt. Olyan fontos játékosok felépülésére várunk, mint Carvajal vagy Mendy. Van egy kis probléma Marcelóval is, de ő is hamarosan visszatér.”

Ödegaard és Vallejo mezszám nélkül

„Nem szakmai döntés, csupán jelenleg még nincsenek regisztrálva. Ez holnap változhat. Szeptember 2-ig lehetőségünk van a végleges listára. Ödegaard jól teljesít, de elmondtam neki, hogy nagy a verseny a középpályán – ezért nincs még regisztrálva. Csak két játékost választhattam erre a fordulóra, és én Bale-t és Jovicsot választottam.”

Bale

„Remek játékos. Lehet, hogy az elmúlt időszakban nem teljesített az elvárt szinten, de az előszezon során lenyűgözött. Minden nap edzett. Ha jól teljesít, akkor játszik, ha nem teljesít jól akkor más játszik helyette. Minden posztért verseny van, és ez jó, mert motivációt ad. Az első hónapban remekül teljesített, de majd meglátjuk, hogy mi történik a pályán.”

Isco

„Ő is jól teljesített. Elkötelezett, elszánt és készen áll a játékra. Nem tudom összehasonlítani az elmúlt évekkel, mert nem én ültem itt a kispadon, de most azt látom, hogy küzd a helyéért. A fiatalok is készen állnak, és szükségem is rájuk. Nagyon jó az együttműködésünk a Castillával, és mindennap beszélek Raúllal a fejlődésükről. Meglepett, hogy mennyi tehetséges fiatal van.”

Hazard

„Jó állapotban tért vissza. Tíz napja kezdett együtt dolgozni a többiekkel, készen áll a játékra. Fontos játékos számunkra, és biztos vagyok benne, hogy a legjobbját láthatjuk hamarosan.”

Gólszerzés

„Ezt a problémát meg kell oldanunk. Benzema sok gólt szerzett az előző szezonban, de ebben a helyzetben kollektívaként kell működnünk. Támadófutballt kell megvalósítanunk, hogy több esélyt teremtsünk az ellenfél kapuja előtt. Az olyan játékosok, mint Vinícius, Rodrygo vagy Jovic: segíthetnek nekünk ebben.”

Az öt cserelehetőség

„Szerintem nagyon jó ötlet az öt csere szabálya. Élvezetes lesz tőle a mérkőzés, illetve változatos lesz a játék hisz a cserék sokat segíthetnek, különösen a meccs vége felé.”

Miguel Gutiérrez

„Nagyon tehetséges játékos, jó teljesítményt nyújt. Minden megadatott számára ahhoz, hogy a Real Madridban játsszon.”

Mbappé

„Nem szeretek olyan játékosokról beszélni, akik nincsenek itt. Csak a saját játékosaimról szeretek beszélni. Nagyon szeretem ezt a csapatot, mert a fiatalok és a veteránok megfelelő elegye. Olyan tehetséges játékosokra figyeltem fel, mint Arribas, Blanco, Miguel, Marvin vagy Chust. De ami a veteránokat illeti, ők ugyanazok. Modric a kezdetektől fogva ugyanolyan elszántságot mutatott, Casemiro sokat fejlődött, Kroosnak pedig van egy kisebb gondja, amit meg kell oldanunk. És itt van Benzema. De nem hiszem, hogya helyes olyan játékosokról beszélni, akik nem tartoznak a klubhoz. Le vagyok nyűgözve a játékosaimtól, öröm őket edzeni látni. Ami igaz, hogy még mindig jó a kapcsolatom a PSG elnökével.”

Messi

„Nagyon meglepett a távozása, hisz gyermekkora óta a Barcelona játékosa. De persze azon sosem csodálkozom, hogy egy adott játékos csapatot vált. Teljes mértékben tisztelem Messit és a Barcelona döntését. Mi a világ egyik legjobb klubjával, a Barcelonával harcolunk. Ezen nem fog változtatni az sem, hogy Messi ott van, vagy nincs. Akkor is le kell győznünk őket.”


forrás: realmadrid.com

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁltalánosBAJNOKSÁGNYILATKOZATOKSÉRÜLÉSEK
ÁltalánosBAJNOKSÁGEGYÉBÉrdekességekNYILATKOZATOKVillámhírek
Hivatalos cáfolat!

Leave a Reply