Visszatérés a Bernabeuba

És ezt most értsük kétféleképpen is. Egyrészt két nap múlva újra a Bernabeu gyepére futhatnak ki a játékosaink, amire olyan nagyon várt már mindenki. Másrészt többen is a keret sérült tagjai közül pont ezen a mérkőzésen térhetnek vissza.

Alig vagyunk túl a válogatott meccsek okozta sokkon, és nemsokára ismét lelket rengető élményben lesz részünk. Mindannyian várjuk, hogy élő képeken láthassuk a szentélyt. Végre felhangzik a himnuszunk újra ott, ahol megannyi szép pillanatot éltünk már meg.

És hogy lehessen fokozni az örömöt, a Marca cikkei alapján várható, hogy a sérüléseik után újra játszhat Nacho, Marcelo és Modric. Mind a hárman tegnap óta a csapattal edzettek, Mendy, Ceballos és Kroos azok, akiknek a visszatérésére még várnunk kell.

Természetesen az, hogy kik játszanak, Ancelotti döntésén múlik. Ha a játékosokat kérdezhetnénk, ezt a meccset biztosan egyikük sem szeretné kihagyni. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a nemzetközi szünet alatt ki mennyit játszott, ki mennyire lehet fáradt, vagy ki milyen formában van, lehet találgatni.

Modric például a legnagyobb valószínűség szerint ha játszik is, nem teljes 90 percet. Ennek oka egyrészt az, hogy sérülés után egyből nem is megszokott, hogy egy teljes meccset végig vigyen, a másik ok pedig, hogy Ancelottinak gondolnia kell a közelgő Bajnokok Ligája találkozóra is. Ott minden bizonnyal fontosabb lesz játékmesterünk szerepe.

Nacho viszont nagyon valószínű, hogy elfoglalja a bal oldali védelemben a helyét, így Alaba vissza állhat középre, ahova eleve szánták, Ramos helyére. Lehetséges, hogy Nacho és Marcelo osztoznak majd a játékidőn, de csereként valamelyik ifjú akadémistánkat is láthatjuk.

Remélem, hogy Camavinga is szerephez jut, a tegnapi hivatalos bemutatása után a formája, felkészültsége lehetővé teszi, hogy pályára lépjen. És nyilatkozatából tudjuk, hogy szeret a védők előtt játszani.

Karim Benzema is vissza ért Madridba, ahogyan többen is, azok, akik hazájuk válogatottjaiban szerepeltek. A szakmai stáb kell eldöntse, hogy ki áll készen a játékra. Courtois minden bizonnyal, ő az, aki nélkülözhetetlen. Hazard is jó formában, gólt szerezve tette meg kitérőjét a belgákkal, én szeretnék látni már Madridban is egy jó Hazardot.

Bale. Persze. A walesiek csapatkapitánya. Triplázott, teljesen lenyűgözött mindenkit a produkciója. Ez kell nekünk a Bernabeuba visszatérés alkalmából is, egy olyan Bale, aki a legszebb madridi időket idézi.

Holnap várható a keret kihirdetése, onnan már könnyebb lesz tippelni, milyen kezdővel szeretne Ancelotti nyerni a Celta Vigo ellen. Mert ugye, nyerni kell. Ez a meccs kötelező, ezt hozni kell, másfél év után diadallal kell lesétálni majd a kettős sípszó után.

Facebook oldalunkon láthattok néhány képet a Bernabeu stadion belsejéről, és már csak kettőt kell aludni, hogy végre láthassuk a világ legszebb stadionját!

Hala Madrid!

A Marca cikkei és képe felhasználásával.

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS

Leave a Reply