Ancelotti: A csapat jó formában van, motivált és koncentrált

A Real Madrid holnap fogadja hazai pályán a Manchester Cityt a Bajnokok Ligája elődöntő-visszavágóján, Carlo Ancelotti pedig így nyilatkozott az ominózus találkozó előtt.


„A csapat jó formában van, motivált és koncentrált. Nagyon kihívás áll előttünk, és ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy újra egy Bajnokok Ligája döntőbe jussunk. Jó a hangulat, tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz lesz de magabiztosak vagyunk. A párharc nyílt, jelenleg enyhe hátrányban vagyunk, ezt szeretnénk megfordítani.”

„Két különbőző kvalitással rendelkező csapat csap össze, mind egyéni mind pedig csapat szinten. Ha egy csapat bejut egy elődöntőbe vagy döntőbe, illetve megnyeri a BL-t, az nem csak azért van mert szívvel játszik. A szív nagyon fontos, ahogyan a karakter is, mivel ezzel tudod megmutatni, hogy mire is vagy képes. De emellett sokminden számít még. Ott vannak az egyéni képességek és a csapat elkötelezettsége is. Erre is szükség van a döntőbe jutáshoz és a győzelemhez. Ha csak az egyik van meg, nem lehetsz sikeres egy olyan kemény sorozatban, mint a Bajnokok Ligája. A szív és a Bernabéu önmagában nem lesz elég ahhoz, hogy legyőzzük a Manchester Cityt.”

Védekezés

„Ha mélyen védekezünk, nem fogunk nekik engedni 99 lövést. Ha a saját tizenhatosunkon belül védekezünk, akkor 99-szer fognak kapura lőni. Néha kockáztatni kell. Sok gólt szereztünk már ilyen meccseken. Hármat a PSG ellen és ötöt a Chelsea ellen. Na és hármat a City ellen. Néha szükség van arra, hogy kockáztass, nálunk pedig megvannak a játékosok kvalitásai erre.”

Casemiro visszatérése

„Casemiro segítségünkre lesz, visszatérése erősíti a védekezésünket, de a csapat elkötelezettségét is javítanunk kell. Jobban kell mozognunk együtt, zártabbnak kell lennünk és el kell kerülnünk a keresztlabdáikból adódó gondokat. Dolgoztunk a védekezésen, szerintem látni fogják a javulást.”

Remény a fordításban

„Nem hiszem, hogy a történelemnek bármi szerepe lenne ezen a találkozón. Ez egy nagyon más mérkőzés lesz az előzőhöz képest, minden meccs egyedi. Az előny náluk van, nekünk kell jobb teljesítményt nyújtani. Nagyon nehéz lesz, de nagy az esélyünk a továbbjutásra, miután megnyertük a bajnokságot. A hangulat remek, képesek vagyunk a továbbjutásra.”

Vinícius

„Vini posztja nem változott meg az előző szezonhoz képest, korábban is a szélen játszott. Amiben fejlődött, az a befejezés. Nyugodtabb a kapu előtt, hideg fejjel hozza meg a döntéseket. Megfelelő időt hagy magának erre. Játékosként sokkal érettebb lett, ez pedig megadja a kellő önbizalmat ahhoz, hogy gólokat szerezzen. Ő is azon játékosok között van, akik a legtöbb időt töltötték a pályán, ez a bizalom pedig segített neki, hogy érettebben hozzon döntéseket.”

Alaba

„Nem kérdés, hogy Alaba nem fog játszani holnap. Nem lesz a keretben. Hosszú mérkőzés lesz és sokkal fontosabb az, hogy hogyan fejezzük be minthogy hogyan kezdjük el.”

SZERK: Időközben Alaba is bekerült a meccskeretbe.

„Ez nem változtat a felálláson. Alaba fontos játékosa a csapatnak, de ugyanez igaz Nachóra is. Ő is egy rendkívül tapasztalt játékos, remekül fog játszani.”

Vélemény

„A Real Madrid edzőit a klub, a játékosok és a szurkolók mindig értékelték. Ez a legfontosabb. Azok elismerése, akik véleményt alkotnak a klubon belül. Persze mindenkinek megvan a joga a saját véleményéhez.”

Modrić szezonja

„Modrić nem változott. Nagyobb változást látok Karimban, különösen a vezetői szerepét és fontosságát. Néha azonban vannak olyanok, hogy az emberek megváltoztatják a véleményüket egy játékosról. Modrić nem változott, esetleg abban lett változás, hogy a többi játékos másképp gondolkodik róla. Egy kivételes, fantasztikus és elképesztően nagy profinak tartják. Kiváló kvalitásokkal, technikai tudással és fizikummal.”

Stratégia

„Egy nagyon erős és sokoldalú teljesítményre lesz szükségünk. Védekezésben jobbnak kell lennünk, a letámadásainkkal pedig meg kell akadályoznunk a passzaikat és a gyors fordulásaikat. Nem fogunk mélyen védekezni, ez egészen biztos. De lehetnek olyan pillanatok, amikor így alakul. Erős teljesítményt kell nyújtanunk minden szempontból.”

A csapat góljai

„Benzema nagyon jól teljesített. Vini sokat fejlődött ezen a téren, miközben Asensio is sok gólt szerzett. Modrić és Kroos is betalált párszor. Támadói szempontból nagyon jól teljesítettünk. Olyan csapatok ellen szenvedtünk, akik nagyon szorosan védekeztek. Nem volt egy igazán magas csatárunk, de szerencsére sikerült ezen túllépnünk mozgással, összjátékkal és labdajáratással.”

Foden

„Foden egy fantasztikus játékos, nagyon fiatal még és nagyon jól teljesít. Csodálatos karrier áll előtte, mivel nagyon gyors, intelligens és nagyon veszélyes támadó. Jelenleg Anglia egyik legfényesebb tehetsége.”


forrás: realmadrid.com

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKOK LIGÁJA
BAJNOKOK LIGÁJAÖSSZEFOGLALÓK

Leave a Reply