1. fejezet: egy telek, mint az első otthon
Az 1887-es esztendő első felében egy fiatalokból álló társaság közös elhatározás után megalapította a Football Club Skyt, mely a későbbi Madrid FC jogelődjének számít a feljegyzések szerint. A Sky a kezdetekkor Moncloa tisztásán játszotta mérkőzéseit, a folyamatosan fejlődés érdekében azonban nekik is áldozatot kellett hozniuk, így a későbbiek folyamán Moncloát a földrajzilag kedvezőbb fekvésű Paradinas negyed váltotta fel.
1901 decemberében újabb változtatásra volt szükség, a Paradinast el kellett hagyni, új otthont kellett találni. Az új pálya XIII. Alfonz édesanyjának, Krisztina Királynőnek a tulajdona volt, az éves bérleti díj pedig 150 peseta volt. Nem sokkal ezt követően, 1902. március 6-án megkezdődött Juan Padrós regnálása az ekkor már Madrid FC nevet viselő egyesületnél, és tulajdonképpen innen számítható a klub történelme is.
Az 1911-12-es idénytől a Madrid FC birtokában volt a környék legjobb pályája, az O’Donnell. Az urbanizáció megjelenése a pártoló-tagok számának növekedésével is együtt járt, ez volt a legfőbb oka annak, hogy a Madrid új pályára tartott igényt. A pálya készen állt a csapat fogadására, köszönhetően annak, hogy az üzlettársak többsége – köztük Santiago Bernabéu – saját kezüket sem kímélték a pálya előkészítésekor, amely nem mellesleg egy elhagyatott telken feküdt.
A jó körülmények idővel egyre többeket vonzottak a stadionba, ez pedig másfelől azt is jelentette, hogy a biztonság érdekében a pályamunkásoknak kerítést kellett emelniük, mintegy elválasztván ezzel a játékosokat a rajongóktól. Az O’Donnellen már a hivatalos megnyitó előtt is játszottak néhány mérkőzést, az egyiket például 1912. júliusában rendezték, amikor a barcelonai Espanyol volt a Madrid ellenfele. A stadion átadása 1912. október 31-re tehető.
1914-ben, majdnem egy évvel az átadást követően a klub ismét jelentős beruházások mellett határozott, érintvén a stadion befogadóképességét: a vezetőségi tagoknak, játékosok családtagjainak és egyéb tekintélyek számára felépítésre került egy tribün, ahol összesen 216-an foglalhattak helyet. Az O’Donnell ekkor 600-800 főt volt képes befogadni, ami elegendő mennyiségnek tűnik akkor, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy ekkoriban a klub mindösszesen 400 tagot számlált. Ez időben a Madrid pályája a korszak talán legmodernebb stadionjának számított.
Két esztendővel később, 1916. február 7-án a stadion jelentős bővítésen esett át, új tribünök kerültek átadásra, így ekkorra a pálya befogadóképessége a 6 ezret is elérte. A felújítási projekt ezen felül még egy fontos újítást tartalmazott, 7 ezer pesetáért cserébe a klub építtetett egy úgynevezett ruhatároló kabint, amelyet manapság öltözőként definiálhatnánk. Ez akkor igen nagy irigységet váltott ki, a Madrid FC kivételes lehetőségeinek nagyon hamar híre is ment a nagyvilágban. Az öltözőt természetesen világítással is el kellett látni, ennek az ára mintegy 25 pesetának megfelelő összeg volt.
2. fejezet: a régi Chamartín
Az 1922-23-as szezonban a Real Madrid megnyerte a körzeti bajnokságot, az idény legfontosabb eseménye azonban nem ez volt: ekkor kellett ugyanis elhagyni az O’Donnellt. A klubnak új otthon után kellett néznie, végszóra meg is kezdődtek az egyeztetések Arturo Soriával, a Ciudad Linealon található versenypálya tervezőjével. A megbeszélés minden fennakadás nélkül lezajlott, s mintegy egy hónap kellett ahhoz, hogy a pálya labdarúgó mérkőzések lejátszására is tökéletes állapotba kerüljön.
A Ciudad Lineal Spanyolország egyik legelső füves stadionja volt, a megnyitót elméletileg 8 ezren figyelhették a helyszínen, de valójában ez a szám alighanem csak 4 ezer volt, ami akkoriban ugyancsak szép teljesítménynek számított. Az avatóünnepségre a klub igazgatótanácsa bankettet szervezett az egyik közeli étterembe, ahol asztalhoz ültek a pályát felavató játékosok, illetve a sajtó és a Szövetség képviselői. A Chamartín stadion már Carlos López-Quesada nagy álma volt. A Real Madrid korábbi játékosa és több alkalommal igazgatósági tagja, benyújtotta javaslatát és a megvalósítási tervét, és az 1923-as esztendő végére a Real Madrid hat és fél hónapra, opciós vásárlási joggal egybekötve kibérelte a 900 méteren fekvő helyi lóversenypályát, ismertebb nevén a Villa Rosát, vagy korábbi nevén a Pacto de la Sangrét.
A munkálatok 500.000 pesetába kerültek, amelyet Carlos López-Quesada mellett az elnök Pedro Parages, és az igazgatósági tagok, José De la Pena valamint Bernardo Menéndez finanszíroztak. A munkálatok irányításáért José María Castell felelt. Nagy reményű, ám fáradalmas munkálatokhoz láttak a spanyol fővárosban, a tervek egy 15 ezer fő befogadására alkalmas stadionról szóltak, az pedig kikötés volt, hogy egy 4 ezer fős fedett tribün is álljon a kilátogatók rendelkezésére. A legtöbb vitát azonban nem ez generálta, sokkal inkább az, hogy milyen néven is fusson az újonnan felépített stadion. Volt aki Real Madrid Sport Parkként hívta a létesítményt, a többség azonban csak szerényen, Real Madrid Futball Pályának nevezte a stadiont. A szurkolók előszeretettel használták a Chamartín nevet is, a történelemkönyvekbe is ily módon került be aztán, habár hivatalos nevet sosem kapott a Real Madrid első igazi, komolyabb igényeket is kielégítő sportcentruma.
A fentebb említett visszavásárlási opció egyébként 1927. június 30-án lépett életbe, 642.000 pesetáért cserébe. Ekkor már Luis Urquijo elnökölt a klub élén, aki egy évvel korábban váltotta Pedro Paragest. A Gran Vida nevű folyóirat így írta meg az ekkor történteket:”Valódi sportünnepségként írhatnánk le a Real Madrid új sportpályájának átadását, 1924. május 17-ei dátummal megállapítva. (…) Boldogan írhatunk a látottakról, és arról a benyomásról, hogy kevéssel több, mint öt hónapra volt szükség ehhez a csodálatos pályához.
A gyepet természetesen füves borítással látták el, a pálya köré kerítést emeltek. Megvalósult a további 4 ezer fő befogadására alkalmas fedett tribün is, melynek közepén a királyi-páholy helyezkedett el. A stadion avatóünnepségén az angol Newcastle volt a Real Madrid ellenfele, és általános meglepetésre, viszont teljesen jogosan, a spanyolok 3-2 arányban le tudták győzni a szigetországból érkezőket. Megalakulásától számítva tehát több, mint 24 év után játszhatott először a régi Chamartínban a Real Madrid, abban a stadionban, amelyet a spanyol polgárháború után szinte teljesen újjá kellett építeni. 1943-ban, már a hivatalba lépő Santiago Bernabéu ötlete volt egy új, a réginél jóval monumentálisabb szentély létrehozatala.
3. fejezet: az új Chamartín
1936. július 18-án Spanyolországban polgárháború robbant ki, a konfliktus pedig érintette a Chamartín stadiont is. 1939. április 1-jén, a polgárháború befejeztével a Chamartín rettenetes állapotban volt, az elszenvedett károk helyrehozatala pedig jelentős anyagi áldozatokat kívánt a klubtól. A régi Chamartín 1939. október 22-én nyitotta ki újra kapuit, a stadion második avató ünnepségén az Atlético Madrid volt a Real Madrid ellenfele: a találkozót 2-1-re a hazaiak nyerték, teltházas közönség előtt.
1943-ban, a Kupában meglehetősen ellenséges légkörben hozta össze a sors a Real Madridot és a Barcelonát, az első találkozót 3-0-ra nyerték a katalánok, a visszavágón azonban egészen hihetetlen különbségű, 11-1 arányú győzelmet arattak a fővárosiak. Mindez azért fontos, mert a feljegyzések szerint ekkor pattant ki a klubvezetés fejéből az ötlet, hogy a klubnak egy még nagyobb, pompásabb stadionra lenne szüksége. Az ötlet azonban valójában már a polgárháború előtt megszületett Santiago Bernabéu által, aki 1934-ben az egyik megjelenő folyóiratban már megszellőztette az új stadion gondolatát.
Egyértelmű volt: a jelenlegi Chamartín kicsi. 1943. szeptember 15-én Santiago Bernabéu került a Real Madrid élére, aki rögvest az első általa vezényelt igazgatósági ülésen a következő javaslatot tárta a megjelentek elé:”Uraim, jobb stadionra van szükségünk, csináljuk meg!” A Junta osztotta az elnök beterjesztését, és néhány hónappal később elkezdődtek a munkálatok, de ekkor még csak elméletben: ugyan hol is helyezkedjen el a stadion? Pár nap elteltével már a tárgyalások is megkezdődtek a kinézett terület megvásárlásáról, az összköltség elérte a 3 millió pesetát is, ami akkor meghökkentően magas összegnek számított.
1944. június 22-én két közjegyző jelenléte előtt véglegesen megköttetett a terület megvételéről szóló szerződés. Ezután egy afféle Ötletbörze került összehí vásra, ahol az új stadionra vonatkozó tervek kerültek felvázolásra, és a bíró arról is határozott, hogy ki(k)nek lesz lehetősége felépíteni a stadiont: a pályázat nyertesei Manuel Muñoz Monasterio és Luis Alemany Soler lettek.Ugyanebben az évben, október 27-én José Manuel Mulat atya megáldotta a földterületet, megtörtént tehát az első szimbolikus lépés az új Chamartín, és a későbbi Santiago Bernabéu felépítésére.
A nagy projekt megvalósítása megkezdődött, noha sokan nem hittek a sikeres befejezésben, beleértve a közönség és a pártoló-tagok egyes tagjait is, a kivitelezést ugyanis komoly pénzügyi és ellátásbeli problémák nehezítették. Mindezt kölcsönökkel igyekezett megoldani a Real Madrid, azonban a sorozatos cementhiány miatt a munkálatok így is nagyon nehezen haladtak, több alkalommal is kényszerszünetet kellett tartani. A szükséges erőforrások otthoni hiánya miatt a klub több alkalommal is más országoktól kért és kapott is segítséget, a gyepesítésnél például London városa nyújtott segítő kezet a Real Madridnak.
Az 1946/47-es szezon egészében a Madrid a városi vetélytárs Atlético Madrid otthonában, a legendás Metropolitánóban játszotta hazai mérkőzéseit, de ekkoriban az ellenségeskedésnek még nem volt nyoma a szurkolók között. Az új stadion avatóünnepségén a portugál OS Belelenses volt a Real Madrid ellenfele, az összecsapást pedig a spanyolok nyerték 3-1 arányban, a stadion első gólja Barinaga nevéhez fűződött. A Real Madrid az alábbi csapattal lépett pályára: Calleja; Clemente, Corona; Pont, Ipiña, Huete; Alsúa I, Alonso, Barinaga, Molowny és Vidal.
4. fejezet: Chamartín után Santiago Bernabéu
A 125 ezer néző befogadására alkalmas stadion a kontinens egyik legnagyobb és legmodernebb stadionjának számított, melyet egy angol építész, M. Williams nemes egyszerűséggel ”Európa legjobb stadionjának” titulált. A stadionnak már csak egy olyan nevet kellett találni, amely mindenkinek elnyeri a tetszését és méltó a klub hagyományaihoz. A témát 1955. január 4-én vetették fel, a lehetőségek között sorakozott az Új Chamartín elnevezés, Castellana, és még lehetne sorolni. A szurkolók akarata azonban világos volt: egy szavazás alkalmával egyöntetűen esett a választás Santiago Bernabéura, a klub aktuális elnökére.
Az korábbi években leginkább a stadion elektromos megvilágítása szolgáltatta a beszédtémát. 1957. január 10-én a Real Madrid igazgatótanácsa elemezte a lehetőségeket, s végül a Benito Delgado nevű cégcsoportot bízta meg a világítástechnika fejlesztésével. A munkálatok remekül sikeredtek, a stadion 1050 luxos fényerő kibocsátására volt alkalmas, amivel az addigi éllovas Los Angeles-i stadion 1000 luxos teljesítményét is sikerült túlszárnyalni. 1965-ben a klub irodáit is áthelyezték a Santiago Bernabéu stadionba, így a továbbiakban a legtöbb irodai munkát egy helyen lehetett lebonyolítani.
1972. december 14-én ünnepelték a stadion fennállásának 25. év fordulóját, emiatt a klub vezetése egy barátságos mérkőzést szervezett le az OS Belenenses együttesével, amely találkozó egyben tiszteletadásként is szolgált Francisco Gento irányába, aki ezzel a mérkőzéssel fejezte be aktív labdarúgó pályafutását. Szintén ehhez a mérkőzéshez köthető, hogy spanyolországi futballpályán ekkor használtak először elektronikus eredményjelzőt. 1977. március 2-án ismét ünneplőbe öltözött a szentély, ekkor ünnepelték ugyanis a Real Madrid Alapítvány megalakulásának 75. évfordulóját. 1978. június 2-a szomorú nap a Real Madrid történelmében, a legendás klubelnök, Don Santiago Bernabéu ugyanis ekkor távozott el az élők soraiból, aki 1943-tól töltötte meg a legmagasabb tisztséget a királyi gárdánál. 1978. szeptember 3-ától Luís de Carlos került a fővárosiak élére, rá hárult a feladat, hogy az 1982-es világbajnokságra felkészítse a Santiago Bernabéu stadiont, és helyrehozza azokat a károsodásokat, melyek az évek múlásával keletkeztek a stadion küllemében. Ahogy azt Don Santiago is szerette volna.
5. fejezet: világbajnoki finálé a Bernabéuban
1982-ben Spanyolország rendezhette a futballvilág legnagyobb eseményét, a világbajnokságot. A Real Madrid tudta, hogy a Bernabéu kiemelt színpada lesz a megmérettetésnek, ráadásul néhány jelentős csoportmeccsen túl a finálét is itt bonyolítják le, tehát mindenképp meg kellett felelni az elvárásoknak. Évekkel ezt megelőzően, a klub természetesen már előkészítette javaslatait a felújításokra, de nehezítette a munkálatokat, hogy ezúttal már az UEFA elvárásainak is meg kellett felelni, lévén világeseményt már ekkor is csak olyan országban lehetett rendezni, amelynek stadionjai eleget tesznek a szigorú követeléseknek.
A beterjesztett tervezetet 1980. áprilisában jóváhagyta a Real Madrid igazgatótanácsa, a felújítások érintették a lelátók szerkezetét, a jellegzetes homlokzatot, a sajtóhelyeket, a parkolóhelyeket, a világítást, az elektronikus eredményjelzőket és a tetőszerkezet is, a munkálatok leglátványosabb részét ez utóbbi megvalósítása jelentette. Ennek felállításával 15.236 ülőhely került teljes védettség alá az időjárás viszontagságaival szemben, mindezt egy különleges, fémes szerkezettel elérve. A megvilágítás modernizálása a nemzetközi szabályoknak megfelelően zajlott, és figyelembe vette a spanyol állami televízió (TVE) igényeit is, akik miatt mintegy 1400 luxszal kellet növelni a fényerőt. Néhány hónappal a nagy megmérettetés előtt, egész pontosan 1982. február 2-án a Diamond Vision új elektronikus eredményjelzői is felszerelésre kerültek, a stadion tehát tulajdonképpen készen állt arra, hogy megrendezzen egy világbajnoki döntőt.
1982. júniusára már nem volt mit tenni, a munkálatok teljességgel befejeződtek, s elmondható volt, hogy a stadion felújítása sikerrel végbement. Kiemelt fontosságú volt az esztétika átalakítása, ennek következtében a stadion teljes befogadóképességét 98.776-re csökkentették, ami 67.000 álló és 31.776 ülőhelyet jelentett. 
A beszámolók szerint a ’82-es világbajnokság óriási sikert hozott, a Bernabéuban megrendezett fináléban pedig végül Németország és Olaszország volt érdekelt. Ebben az évben még egy jelentős eseményt bonyolítottak le a Bernabéuban, ugyanis szintén ebben az esztendőben II. János Pál pápa is tiszteletét tette a Real Madrid szentélyében, és meg is áldotta a Real Madrid otthonát. A helyszínen százezrek gyűltek össze.
A végbement változások ellenére a ’90-es évek elejére mindenki számára világos lett, hogy ezzel még nem oldódtak meg a fennálló kérdések, s mivel a rendbontások és tragédiák miatt az UEFA és FIFA egyre több előírást hozott a stadionok biztonságára vonatkozóan, idővel elmondható volt, hogy a Bernabéu tulajdonképpen elavult, mi több, kicsi is az igények kielégítésére. Csupán 31.776 ülőhely állt a szurkolók rendelkezésére, ezért a hivatalban lévő klubelnök, Ramón Mendoza úgy határozott, hogy alapjaiban újítja meg a stadion szerkezetét, hogy kellően moderné és funkcionálissá váljon az idősebbek számára is.
A munkálatok elvégzésével a Gines Navarro Építkezést (Antonio, Amador és Carlos Lamela alkotta társaság) bízta meg a Real Madrid, a felújítások 1992. február 7-é n vették kezdetüket. A műveletek három fázisban zajlottak le, 1994. május 7-én az utolsó tribünt is átadták, a következő években pedig a stadion irodáit, és egyéb létesítményeit korszerűsítették, beleértve a sajtózónát, a VIP-páholyt, és a bejáratokat. A javítási-művelet még egy fázist tartalmazott, de ezt csak 1997-ben valósították meg, amikor az ülőhelyek felújítása került a napirendi pontra, s ezzel egyidejűleg a klub egyik legnagyobb álma is megvalósításra került: az állóhelyek megszűntek létezni, innentől kezdve csak ülőhely állt a szurkolók rendelkezésére, ami persze magában hordozta, hogy a befogadóképesség 77.500 nézőre csökkent.
1997. december 14-én 50. évfordulóját ünnepelte a Santiago Bernabéu stadion, a klub pedig úgy határozott, hogy a különleges alkalomnak különleges ünneplés dukál: a stadionban kiállították a Real Madrid trófeáit, bemutatásra került a hőskör történelme, mint ahogy a stadionnal kapcsolatos legjelentősebb események is megtekinthetőek voltak. Kiadásra került egy direkt az erre az alkalomra írt könyv is, amely a stadion történelméből szemezgetett.
6. fejezet: a centenárium évében
2000. júliusában némi meglepetésre Florentino Pérez nyerte meg az elnökválasztásokat, egyik első tervezete pedig az volt, hogy a stadiont infrastrukturális szempontból is fejleszteni kell. Jelentős reformokon mentek át az öltözők, a játékosok innentől kezdve sokkal modernebb, és kényelmesebb körülmények között élvezhették amásodik otthonuk adta lehetőségeket. Pérez hatalomra kerülésével a reformok korszaka vette kezdetét, az öltözők után hipermodern eredményjelzők kerültek felszerelésre, amelynek lényegi hatása abban mutatkozott meg, hogy ennek bevezetésével kibocsátott hang az egész stadionban elérte a 103 decibelt. Ha pedig fejlődött a stadion, a közönség igényeit is jobban ki kellett elégíteni, s garantálni kellett számukra is a luxus körülményeket: bevezetésre került a légkondicionálás, illetve egy speciális, úgynevezett szállító-tisztító rendszer.
Még ezen a vonalon maradva, a közönség számára felállításra került egy Preferencia Részleg, amely az étel-ital ellátás fejlesztésével járt együtt, s szintén a nézőknek szólt az, hogy 680 televíziókészülék is felállításra került a stadion egyes emeletein. El kell mondani, hogy a fűtési rendszer bevezetésével a Real Madrid nem nevezhető úttörőnek a spanyol futballban, mert ezt legelőször a Valladolid otthonában (Nuevo José Zorrilla) lehetett tapasztalni, igaz ők csak 58 fűtőtestet használtak, míg a Bernabéuban 1300-at is üzembe helyeztek.
2003. február 28-án a Santiago Bernabéuban új sajtóközpontot avattak, ahol a média munkatársai a mérkőzések napján kifogástalanul tudták végezni munkájukat. A sajtó munkatársai korábban a keleti oldalon dolgozhattak, az új központ azonban már a nyugati oldalon helyezkedett el, ugyanabban a magasságban, amelyen korábban is volt. Pérez elnökségének azonban az egyik legizgalmasabb kihívása nem ez volt, hanem a stadiontúra életre hívása. Ennek értelmében bárki megtekinthette a stadiont egy üres napon is, bejárhatta (és járhatja jelenleg is) a pályát, öltözőket, tribünöket, miközben ki is próbálhat bizonyos lehetőségeket. Sőt, a túra végén a Real Madrid híres múzeumába is el lehet látogatni, amely szintén nem akármilyen élményt garantál az érdeklődők számára. Mindez nem is oly borsos áron.
Az egyik legnagyobb építészeti beruházás ezekben az időkben az volt, hogy a keleti oldalra amolyan kupolát szerettek volna helyezni az illetékesek. A 2002/03-as szezonban bárki számára megfigyelhető volt a Real Madrid hazai mérkőzésein, hogy fent folynak a munkálatok, a 2003/04-es szezonra viszont minden sikerrel elkészült, így a Bernabéu arculata megint változott egy kicsit. Az első éttermet szintén Pérez elnöksége alatt avatták a Bernabéuban, egészen pontosan 2004. december 17-én, míg a másodikat 2005. július 1-jén.
Bár a jelenlegi elnökség kevésbé hangsúlyozza, Florentino Pérez gyakorlatilag Santiago Bernabéu után a második a sorban, aki a legtöbbet foglalkozott a stadionnal, s aki a legtöbb reformot, fejlesztést hajtotta végre, melynek hatásai természetesen mindmáig érezhetőek, nem kis profitot hozva. Ebben a korszakban szinte minden felújításra került, új fűtésrendszert vezettek be, megújították a Bernabéu Túrát, új lelátókat emeltek, modernizálták a beléptető-rendszert, új eredményjelzőket szereltek fel, megújítottak egyes szektorokat és a VIP-páholyt, megújult a Real Madrid bolt és a sajtóterem, kicsinosították a homlokzatot és jobbá tették a belső kiszolgálást.
7. fejezet: a Bernabéu, mint Elit Stadion
2007. november 14-e a sokadik mérföldkő a Real Madrid történelmében, a klub ugyanis ezen a nap különleges levelet kapott az UEFÁ-tól: a stadion megkapta az Elit jelzőt, ami a létező legmagasabb besorolás a stadionok esetében. Ez volt a lehető legszebb ajándék a 60. születésnapra, hiszen ez az elismerés előfeltétele volt annak, hogy Bajnokok Ligája finálét is rendezhessenek a stadionban. 
Korábban 1957-ben, 1969-ben és 1980-ban már bonyolítottak le BEK döntőt a Bernabéuban, és ahogy az később kiderült, 2010-ben Bajnokok Ligája döntőt is rendezhet a fővárosi együttes.
A munka mondhatni meghozta gyümölcsét, Florentino Pérez megkezdett munkáját Ramón Calderón sikerrel folytatta, hiszen az elmúlt években a Real Madrid 150 millió eurónál is többet ölt csak stadionrekonstrukcióba. 2006. november 30-tól a Bernabéu stadion boltja is megújult formában várja a látogatókat, köszönhetően két vezető márka, a Real Madrid és az Adidas évek óta tartó együttműködésének. Fontos változás, hogy mára a klub valamennyi irodája a Bernabéu stadion 2. emeletén helyezkedik el, itt székel a klub elnöksége, vezérigazgatósága, végrehajtó-bizottsága, sportigazgatósága, kommunikációs-igazgatósága, nem beszélve a kivételes lehetőségeket biztosító sajtóteremről – mindezek felújítása és modernizálása az úgynevezett Épületfejlesztési projektnek köszönhető.
Ugyanez a projekt eredményezte, hogy immáron a szociális ügyek is a Bernabéuban futnak össze, többek között az alapítványi irodákat is az elnökségi illetve vezérigazgatósági termekhez közel telepítették, úgyhogy tulajdonképpen minden egy helyen gyűlik össze, tökéletesen elegyítve ezzel a történelmet és a modern körülményeket. A fentebb már dicsért Bernabéu Túrára a szurkolók is világos választ adtak azzal, hogy a 2006/07-es évadban 600 ezernél is többen vették igénybe ezt a szolgáltatást, amivel akkor a Bernabéu Spanyolország második leglátogatottabb múzeumának számított – a legendás Prado után. Szinte hihetetlen rádöbbenni, hogy a kultúra mennyire hasonul a sporthoz, a Real Madrid esetében.
Részben ennek köszönhető, hogy nem régiben a múzeum bizonyos részei kibővítésre kerültek. A Bernabéu harmadik étterme 2007. márciusában nyitotta meg kapuit, ez nemes egyszerűséggel A Kocsma nevet kapta. Fentebb nem tettünk említést a másik két étterem nevéről, ezek a teljesség igénye végett a következők:57-es Ajtó és Real Café. A 2006/07-es szezonban egyes szektorokban megint reformokat hajtottak végre, a frissítések különösen az elnöki részleget érintették, már az UEFA normáinak megfelelően.
Kevesen gondolnák, hogy egy ehhez hasonlóColosseum számítógépről is irányítható, de a Real Madridnál épp ez történik az U.C.I. (Átfogó Ellenőrző Egység) vezérletével, amelynek székhelyére a klub a legmodernebb mechanikai rendszert szereltette fel, aminek köszönhető a Bernabéuban lévő mechanikus-lépcsők működése, a liftek irányítása, a víz elosztása, a fűtés irányítása, és a többi, és a többi. Nincs ez másképp Valdebebasban sem, ott szintén ily módon zajlik az irányítás. Megannyi előnye van: észleli az incidenseket (a Bernabéuban legutóbb 10 éve történt rendbontás az UEFA jelentése szerint), melyek így jóval könnyebben elháríthatóak, s akár megelőzhetőek is.
8. fejezet: egy meccsnap a Bernabéuban
A Bernabéu 60 éves történelme során minden szempontból jelentős megújuláson esett át, a csillagászati különbség a mérkőzések napján alkalmazott munkaerő nagyságából is tökéletesen érzékelhető. Napjainkban egy mérkőzés 2592 személytől kíván meg odaadó munkát a stadion belsejében, ebből 1216 fő felel az üzemeltetésért, 1188 fő pedig a biztonsági és orvosi tisztségeket tölti be, 25-en pedig a stadionon kívül is folyamatosan munkát vállalnak.
Érdekességképp nézzük meg, hogy egy mérkőzés napon milyen szerepkörök kerülnek betöltés alá, zárójelben a pozíciót betöltők száma olvasható: kisegítő (400), tisztasági alkalmazott (150), konyhai alkalmazott (300), büfés (250), üléspárna kiosztó (90), programfüzet kiosztó (10), kameraman emeletenként (10), technikai személyzet (118) – benne a lifteknél dolgozó technikusok (3) -, gyorskiszolgáló (15), bemenetel és roham kontrolláló (7), pályafenntartó (45), U.C.I. (2), hangosbeszélő és fotózás (3), reklámozás (14), kisegítő (4), Altidis munkatárs (2), pályamunkás (4), audiovizuális szolgáltató (10), videó analizátor (2), Gas Natural (2), Telefonica (5), biztonsági őr (225), rendőr (750), tűzszerész/tűzoltó (150), Vörös Kereszt (50), Samur sürgősségi ellátás (8), polgárőrség (5), tévés (150), segédmunkás (100-150), klub alkalmazottak (20).
És ahogy minden kiválóan meg van komponálva a Santiago Bernabéuban, úgy elmondható ez a személyzet által kínált szolgáltatásokra is, melyek felsorolás szinten a következők, zárójelben a szolgáltatás illetve helyiségszámmal: büfé (78), lift (12), fűtőtest (1177), villanyégő (320) 2100 luxnak, biztonsági kamera (550), automatakapu (56), forgóajtó (256), televíziókészülék (760), tematikus tévé csatorna (6), közvetítő hely (180+350 audió), Red IP hely (1500), kommentátorállás (144), írott sajtóállás (400), rádiókabin (20), stúdió (1), televízió szett (6), sajtóterem (1) 236 fő számára, 30.000 wattos audiórendszer, távközlési hely (3500).Elképesztő különbség a korábbi évekhez képest, belegondolni is hihetetlen, hogy mára mennyire profi szintre sikerült fejleszteni az ellátást.
Ezek az adatok is alátámasztják, hogy napjaink Bernabéuja már nem csak labdarúgó értékeket személyesít meg, hanem valamilyen szinten prezentálja a klub szociális és gazdasági helyzetét. Az elmúlt években a klub óriási erőfeszítéseket tett a stadion megújítására, de minden adat azt mutatja, hogy az intézkedések szükségesek voltak. A Real Madrid az amerikai elnevezésű MM (Money Menedzsment) stratégiát alkalmazza, ennek lényege tömören úgy írható le, hogy bizonyos mennyiségű beruházással kitermelhető a beruházott összeg többszöröse. Napjainkban a királyi gárda nem csak európai egyik legrégibb, hanem a kontinens egyik legjobb – és ezt minden elfogultság nélkül lehet állítani – stadionjával rendelkezik, remek példa a modernségre és funkcionalitásra, egy tökéletes melléklet a XXI. Század Real Madridjáról.
9. fejezet: a Bernabéu varázsa
A Bernabéu stadion légköre semmihez sem hasonlítható, ezt támasztja alá az is, hogy a Cisco Systems (a hálózati aktív eszközpiac éllovasa) stadionkontrollálás címszó alatt rendre a Real Madrid otthonát választja esettanulmányként. Az 1947-ben felépített szentélymegfelel világunk alapkövetelményeinek, magában foglalja mindazt, melyért annyian rajonganák: a gyönyört. A korszerűsítések végeláthatatlan folyamata után elérkeztünk 2007-hez, amikor a sport már, mint iparág jelenik meg a nagyvilágban, amíg korábban egy szenvedély volt, addig napjainkban páratlan üzleti lehetőség is: most már nem csak szurkolók vannak, hanem bérletesek is, megjelentek a vállalatok és a televíziós társaságok. A futballt ma már igazgatni kell, és egyesek szerint közel az idő, amikor márkaként fogunk erről a sportágról beszélni.
1964-ben a Bernabéu stadionban bonyolították le az Európai Nemzetek Kupájának (az Európa-bajnokság névelődje) fináléját, mint ahogy 1982-ben egy világbajnoki döntőnek is otthont adott a stadion. Járt itt II. János Pál, és 2010-ben itt fogják rendezni a Bajnokok Ligája fináléját is, azok után, hogy korábban háromszor is BEK döntő otthonául szolgált a stadion – az eredményhirdetésnél mind a Wembley, mind pedig a berlini Olimpiai stadion pályázata alulmaradt a Bernabéuval szemben.
Az elmúlt években a Real Madrid vezetősége mielőtt újításokba kezdett volna, gondosan megfigyelte a folyamatosan létrejövő modern stadionokat, helyszíni szemlék kerültek lebonyolításra Japánban, az Egyesült Államokban és Európa egyes országaiban, ahol egyre több modern aréna került felépítésre. Ahogy senki, úgy a Real Madrid sem hagyhatta figyelmen kívül a futurisztikus igényeket, de mindig is szempont volt, hogy eme fejlesztések illeszkedjenek a klub filozófiájához.
Aki valaha is látta a stadiont megerősítheti: egyedülálló, és a valami más alapján működik. Azt mindenki meg tudja állapítani, hogy a Bernabéu nem igényel annyi befektetést, mint az új Wembley, sosem lesz annyira fényűző, mint a berlini aréna, nem lesz olyan modern, mint a Schalke Aréna, építészete nem hasonlítható az Allianz Arénához, és annyi technikai vívmány sincs benne, mint mondjuk a Madárfészekben, de még az amerikai stadionokban fellelhető kereskedelmi látásmód sem érezhető rajta.
Ezen színpadoknak azonban nincs meg az a varázsa, ami megvan a Bernabéunak, egyiknél sem jelenik a spanyolok által használt miedo escenico (színpadi félelem). Csak kevés olyan stadion van, amelyben jobb kameraállásokat lehetne találni, csak kevés olyan stadion lenne képes arra, amelyre a Bernabéu 2004. december 12-én képes volt: ekkor egy bombariadó miatt kevesebb, mint 6 perc kellett ahhoz, hogy 70 ezer ember elhagyja a stadiont. Ezért a Real Madrid a Spanyol Biztonsági Igazgatótársaság elismerését is megkapta, példás és szakszerű eljárásának köszönhetően.
A Bernabéu remek viszonyainak köszönhetően bármely rendezvény lebonyolítására alkalmas, volt itt már pápai látogatás, koncert, Tour de France befutó, és még lehetne sorolni. Nem véletlen, hogy a Cisco System választása rendre a Bernabéura esik, amikor egy stadion menedzsmentjét kell modellezni. Történjék bármi, a stadionnak minden egyes nap megvan a maga meccse: a 2006/07-es szezonban több, mint 447 eseményt bonyolítottak itt le, és bármilyen meglepő, ebből csak 27 (!) volt labdarúgó összecsapás. A maradék üzleti ceremóniákból, intézményes eseményekből, marketing rendezvényekből, alapítványi rendezvényekből állt, és akkor még nem beszéltünk a stadiontúráról, ami egy évben 600 ezer látogatót eredményez.
10. fejezet: a jövő Bernabéuja
A 2007-es éves közgyűlés alkalmával Ramón Calderón távlatokban már bemutatott egy fejlesztési stratégiát a Bernabéu stadionra és a valdebebasi Sportvárosra vonatkoztatva. Az egyik legjelentősebb tervezet ”A Bernabéu bevásárlóközpontja” néven fut, mely értelem szerűen annyit jelentene, hogy a stadionnal gyakorlatilag egybeépítve amolyan pláza kerülne felépítésre. A munkálatokkal illetve a tervek kidolgozásával a klub az Urbis nevű vállalatot bízta meg, a határidő 2011-ben jár le.
Tervezet szinten ugyancsak felmerült, hogy a jövőben egy multifunkciós szupercsarnok kerül megépítésre, amely 20 ezer néző befogadására lenne alkalmas, és ahol 18 különféle sportversenyt is meglehetne rendezni, köztük természetesen a kosárlabdát, amely szakosztály értelem szerűen elsődleges élvezője lenne az új arénának. A tervezésben hasonló elvárásokat ígér a harmadik nagy álom, egy Campus felépítése, ahol a bentlakásos körülmények mellett a kellő szakmai, erőnléti és orvosi háttér is garantálva lenne az ifjúság számára. Minderre azért van szükség, mert a Real Madrid szeretné, ha saját maga formálhatná meg a klub leendő játékosait, akik így megfelelő szellemi és lelki felkészítésben részesülnének, hogy később a királyi gárda szolgálatába szegődjenek. Ráadásul a Campus anyagilag is jövedelmező lehet, hiszen minőségi felhozatal esetén, ily módon gazdaságosan lehet kiváló játékosokhoz jutni. Korábban Florentino Pérez talán ennél is látványosabb tervvel állt elő a stadionra vonatkoztatva, az elnök azonban váratlanul lemondott, így akkor még nem tudta megvalósítani lenyűgöző terveit. Újbóli hatalomra kerülése miatt ismét feléledhetnek az elgondolások, melyek közül az egyik legjelentősebb tervezet a stadion befedése egy ki -, és behúzható tetőszerkezettel.
A bevásárlóközponttal kapcsolatos tervek létrejöttének alapja, hogy a Real Madrid szeretne még nyitottabbá és elérhetőbbé válni az emberek számára, és ezúttal nem csak a pártoló-tagoknak kedveskedne az új fejlesztésekkel, hanem mindenkinek, aki fogékony a klub értékei irányába. Az elképzeléseket a szórakozásszó határozza meg, hogy a létesítménynek köszönhetően mindenki tisztában legyen vele: kiváltságos helyzetben van, hogy itt lehet. Merthogy a Real Madridnak gondolnia kell arra, hogy például a Barajas-repülőtéren évente 70 millióan utaznak át, vagy arra, hogy a nem sokkal messzebb elhelyezkedő IFEMÁ-ba 13 millióan látogatnak el. Hasonlóak mondhatók el a stadionról is, mely ugyancsak Spanyolország egyik leglátogatottabb színpada.
Összefoglalva a dolgokat, a szilárdítás és korszerűsítés után most egy újabb fejezet nyílik a Bernabéu történelmében, optimalizálás címszó alatt. Ezzel nőni fog a klub szurkolótábora, a növekedés pedig ahhoz vezethet, hogy Madrid egy lépéssel közelebb kerül olimpiai álmaihoz. Az 1947-es erőfeszítések a mostani áldozatokhoz mérhetőek, ugyanakkor a folyamatot aligha lehet egy bizonyos pontnál befejezettnek nyilvánítani.
Bernabéu Túra:
- Nem meccsnapokon nyitva hétfőtől-szombatig (10:00-19:30), vasárnap és ünnepnapokon (10:30-18:30). Meccsnapokon nyitva korlátozott hozzáféréssel. Jegyek 14 éven aluliak számára 10 euróért, felnőttek számára 15 euróért. Carnet Madridistával rendelkező szurkolók számára 10 euró a felnőtt jegy, 7 euró a 14 éven aluli belépő. Klubtagok számára a belépés ingyenes, csoportjegy váltható. További információk: 91-3984370
Látnivalók:
- kilátás a 8 panoráma hely egyikéről, séta a múzeumban, bemenetel a pályára, kispadok szabad használata, látogatás az elnöki páholyban, öltözők, személyzeti kabinok megtekintése, bemenetel a sajtóterembe, látogatás és szabad vásárlás a Real Madrid boltban.
Real Madrid bolt:
- Az Adidas hivatalos boltja a Santiago Bernabéu stadionban helyezkedik el, ahol a látogatók számára széles kínálat áll rendelkezésükre. Nyitva hétfőtől-vasárnapig (10:30-20:30). További információk: 913-984-300
Éttermek a Bernabéuban:
- A Real Madrid otthonában jelen pillanatban három étterem működik, az egyik a La Esquina névre hallgat, a másik a Puerta 57-re, a harmadik pedig a Real Café nevet kapta. A La Esquina 200 fő befogadására alkalmas, tökéletes rálátást biztosítva a gyepszőnyegre. Ajánlják a csirke kínálatot, illetve a különféle főzelékes tálak kipróbálását. További információk: 91-443-06-75
- Másik működő étterem a stadionban a Puerta 57, az árak mérsékeltek, az első osztályú kiszolgálás viszont garantálva van. A menüben találhatóak napi különlegességek is, melyek főként házi raguk, illetve néhány étel a leggyakrabban rendelt tételek közül. További információk: 91-457-33-61
- A Real Café talán a stadion leglátogatottabb étterme, területét tekintve 1200 m2-en helyezkedik el, és két szintet is magában foglal. A kávézónak terasza is van, amely minden nyáron nyitva tart, amely ekkoriban a spanyol főváros egyik legvonzóbb italozási célpontja, főként koktél kínálata miatt. További információk: 91-458-36-67