2

„Tudom, és hiszem, hogy nincs lehetetlen cél a Real Madrid számára. Hala Madrid!”

A Real Madrid mai hivatalos sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az új vezetőedző Zidane.

Pérez:

„Elsősorban szeretném megköszönni mindenkinek, hogy eljöttek a sajtótájékoztatóra a Santiago Bernabéuba. A mai nap több hír is napvilágot látott, és szeretném megerősíteni, hogy a mai napon a vezetőség nehéz körülmények közt, de úgy döntött felbontja Rafa Benítez szerződését. Szeretnénk minden megköszönni, amit tett az itt töltött időszakában. A vezetősége döntése pedig az lett, hogy az új vezetőedző Zinedine Zidane lesz.”

„Zidane egy igazi legenda a futballban. Rengeteg játékossal remek kapcsolatot ápol, és másodedzőként 2014-ben már sikerült a tízediket megnyerniük. Zidane a mai naptól kezdve te vagy a Real Madrid új edzője. Ez a stadion az otthonod is, a szurkolók a végsőkig támogatni fognak.”

Zidane:

„Jó estét kívánok mindenkinek. Elsősorban szeretnék köszönetet mondani, hogy lehetőséget kapok, hogy a világ legjobb csapatát irányíthassam. Mindent megteszek, hogy sikeresek lehessünk és a szezon végén címet is nyerhessünk. Minden játékosra szükségem van. Köszönök mindent, mindenkinek.”

„Hasonló érzések keringenek most bennem, mint amikor játékosként szerződtem a Real Madrid csapatához. Teljes szívemmel azon leszek, hogy sikeres legyen ez a nagyszerű csapat. A jelenlegi legfontosabb dolog, hogy a holnapi napon már edzésbe is álljunk a csapattal. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy idén is nyerhessünk kupákat. Tudom, és hiszem, hogy nincs lehetetlen cél a Real Madrid számára. Hala Madrid!”

„A Real Madridhoz tartozik a világ legjobb szurkolótábora és ez a világ legjobb klubcsapata is. Minden erőmmel azon leszek, hogy nyerjünk.” 

Talán ezek is érdekelhetnek:

Leave a Reply