danilo

Danilo: „Nincs lehetetlen számunkra.”

Komoly kihívások ellen néz az elkövetkezendő hetekben Zidane Real Madridja, akiknek nem csak a bajnokságban kell üldözniük ellenfeleiket, hanem még a Bajnokok Ligájában is helyt kell állniuk. Danilo szerint képesek rá, és sikeresek lehetnek.

Danilo a Real Madrid védője úgy gondolja, hogy nem engedhetnek meg maguknak több hibát, mert az akár a spanyol bajnokság vagy épp a Bajnokok Ligájába elúszásába is kerülhet.

Zinedine Zidane csapata a szombati napon életben tartotta bajnoki címért való küzdelmük reményeit, miután az Athletic Bilbao ellen 4-2 győzelmet arattak. Mindeközben a következő cél már a szerdai Roma elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő megnyerése.

Danilo boldog és elégedett volt az Athletic elleni eredménnyel és bízik abban, hogy egyre jobb teljesítményt tud majd a pályán nyújtani, amivel segítheti csapatát.

„Hetek óta keményen dolgozunk a sikerért, és hamarosan eljön majd az igazság pillanata és kiderül, hogyan végződik a szezonunk.”

„”Nagyon erősek vagyunk együtt és készek vagyunk nyerni is. Nincs lehetetlen számunkra, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy a bajnokságban az első helyen végezzünk.”

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
manuel-pellegrini
ÁLTALÁNOS
james

Leave a Reply