1

„AC Milan? Bármi megtörténhet az életben.”

Miután a Királyi Gárda megnyerte a Bajnokok Ligáját, a Real Madrid horvát középpályása beszélt a Fcinternews-nak.

Miután a Királyi Gárda megnyerte a Bajnokok Ligáját, a Real Madrid horvát középpályása beszélt a Fcinternews-nak.

Mateo Kovacic nem kapott lehetőséget Milánói döntőben Zidane mestertől, sőt még a padon se foglalt helyet. A horvát középpályás tavaly nyáron érkezett az Inter csapatától Rafa Benítez kívánságára, azonban lehet, hogy a napjai máris meg vannak számlálva a Real Madridnál. Egyes hírek szerint az AC Milan szívesen tudná soraiban a 22 éves fiatal tehetséget, aki nem zár ki semmilyen lehetőséget sem.

„Ez egy nehéz időszak számomra. Szomorú volta, hogy elhagytam az Inter csapatát, de a Real Madrid egy nagyszerű csapat és egy óriási lehetőség. Amikor megérkeztem fiatal voltam, azonban ez idő alatt már sikerült rengeteg tapasztalatot szereznem. Voltak remek időszakaim, amikor több lehetőséget kaptam majd jöttek némi nehézségek.”

„Milan? Bármi megtörténhet az életben, de ebben a pillanatban nem gondolok a távozásra. Még rengeteg idő van a szerződésemből és bizonyítani szeretnék a Real Madridban.”

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
ÁLTALÁNOS
2

Leave a Reply